novella

Második hangulatkeltő novella – Hová tettem?

/ / Hozzászólás írása / Kalandorkrónikák, m.a.g.u.s., novella

A dombok hullámokként terültek el a varázsló szeme előtt megannyi fodor formájában, amiken keresztül kell gázolnia. Üveges zöld szemei a látóhatárt kémlelték, bár messze járt gondolatban, ahhoz a helyhez képest, ahol volt. Beletúrt rövid, de bozontos hajába, hogy a napi verítéket a homlokáról is letörölje, mely az egész napos fáradságos baktatás eredménye volt. Ezt követően a domboldal egyik részében észrevett egy kisebb tanyát. Bár teste elcsigázottnak tűnt, mégis akarata révén a fáradtságot lesöpörte a válláról és megindult a tanya irányába. Oldalán vezette lovát, mely egy kisebb szekeret húzott benne különböző formájú és nagyságú ládákkal, rajtuk erős pántok és díszes rajzolatok. A megkettőzött tempónak köszönhetően hamar a tanya közelébe ért és a földön dolgozó öregasszonyt meg is szólította.

- Elnézést öregasszony! – vetette oda Mirko.

- Öreg vagyok és asszony is, de a nevem Messe Lorett kérlek ezután így hívj.

- Értem, nem látott valahol egy száz karátos spinellt? – kérdezte Mirko

- Spin .. micsodát? Hívom az uramat, talán ő tudja. Gaid gyere ide itt egy öreg keres valamilyen spirált. – válaszolta zavarodottan

- Spinelt hölgyem. - reflektált Mirko

- Ó, én ismerem Önt, láttam már benn a városban. Maga a nagy Mirko varázsló. A bűzlő és áporodott ruházatáról szagodat már messziről lehet érezni. Asszony vigyázz, mert mindjárt elbájol Téged! – mondta Gaid viccelődve a varázslóval

- Nem áll szándékomban. Csak egy drágakövet keresek, egy 100 karátos spinelt. – replikázott ingerülten Mirko miközben próbálta türtőztetni magát és karját erősen az oldalához szorította.

Dagálytolvaj – a XIX. Vándorkrónikák tábor negyedik hangulatkeltő novellája

/ / Hozzászólás írása / Krónika, m.a.g.u.s., novella, Vándorkrónikák

- Vidám szivárvány fenn az égen // Nubosse a második neve //Bajnokok hordták nászi éjen // Harminc varázslót sújta le // Gi-Elron megáldotta régen …

- Tudok olyan inkvizítort, aki már csak azért is rakatná a gyújtóst a máglyádhoz, hogy idézel a Himnuszok a teremtő káoszból – Alyr Arkhon elszakította tekintetét a palota ablakán túli fehér habú tengertől – Iriogo Orel azonban valóban páratlan volt a bárdok között, csak egyet ismertem nála, aki kalandosabb életet élt. Igaz, nem sok dalt költött…

Nubosse – a XIX. Vándorkrónikák tábor első hangulatkeltő novellája

/ / Hozzászólás írása / Krónika, m.a.g.u.s., novella, Vándorkrónikák

Amund jóvoltából megérkezett az első hangulatkeltő novella az idei nyári tábor hétvégi főkalandjához. Tőle már-már megszokottan, a korokon átívelő történet gyökeréhez vezet vissza minket, hogy végül augusztus 10-e estéjére összeálljon bennünk is a teljes kép.

***

Hitük szerint mindig is léteztem és velem így ők is. Tőlem kapták ezt a tudást, de nem a tudásom egészét. Mikor rádöbbentem, hogy szerelmem elég mindannyiunknak megteremtettem őket magamból, s megkapták a szívem hevét önmagukban. A magasból zuhantunk és a mélységből emelkedtünk fel sisteregve, gőzölve, folyva. Otthonuknak a száraz földet találták meg, ahogy belőlem egyre több lett sokasodtak. Az Első Éjjel megszakadtak a síkok és mint bennem úgy bennük is egy vágy és parancs lett hangossá: hódíts! Én vagyok a Halál Ura.

Múlik az idő…

A VI. Hullámkirály moduljának hangulatkeltője – Montovani virtus

/ / Hozzászólás írása / Hullámkirály, kép, Krónika, m.a.g.u.s., novella

A meleg évszak tikkasztó hősége az erioni Montovani kúriában - mint minden magát valamennyire is gorvikinak valló családnál - hatalmas volt a tumultus és a hangzavar. A család épp délebédhez készülődött. A felnőttek többsége már az étkezőterem aprólékos hímzésű abraselyem terítővel lefedett asztalánál ült - vagy legalábbis támaszkodott - hangosan vitázva a mellette ülőkkel, vagy épp az asztal átellenes oldalán helyet foglalókkal a legkülönfélébb témákról. Közszájon forgott itt a Perszonálunió aktuálpolitikájától a megemelkedett erioni csatornaadón át a szomszédságról faragott pletykákig minden. Mit sem törődve a felnőttek pörölésével, a sarjabbak vígan sikongatva és kiabálva fogócskáztak a teremben, míg egy anyai füles, vagy atyjuk kivillanó ramierája a helyükre nem térítette őket. A ricsaj még akkor sem csillapodott, mikor a szolgálók ínycsiklandó falatokkal gazdagon rakott tálakat helyeztek a vendégek közébe.

Ám amikor az asztalfőn ülő Lucelli felemelkedett, a zsivajt mintha elvágták volna. A csendben körbehordozta tekintetét az asztalnál ülőkön, hogy megbizonyosodjon róla, mindenki rá figyel. Mikor konstatálta, hogy Arlo, a kövérke unokaöccse szájában is megállt az elcsent csibeszárny, belekezdett mondandójába.Montovani ebéd

VII. Regélő Főnix Szerepjátékos Találkozó Hangulatkeltő Novellája

/ / Hozzászólás írása / m.a.g.u.s., novella, Regélő Főnix
Azok az Umichok…

        1. Meleg évszak - Erigow

Dreonar a szobában volt, és csendben figyelte a két nőt. Hosszú élete során már megtanulta, hogyan maradjon mozdulatlan, amikor egy tárgy alakját ölti magára. Jelen esetben egy váza alakját. Ennél közelebb a két nőhöz már csak akkor lehetett volna, ha széknek álcázza magát, de azt nem merte bevállalni. Bizonyosan nem bírta volna megállni, hogy le ne dobja magáról, azt a vén, utálatos nőszemélyt, ha amaz ráült volna. Még a gyomra is felfordult a gondolatra, a vörös köd elöntötte az elméjét, pedig Dreonar kifejezetten nyugodt Umichnak tartotta magát. Sosem találkozott fajtársával ugyan, de Erys sokat olvasott neki az Umichokról. A könyvekben, tanulmányokban úgy festették le őket, mint lelketlen bestiákat. Olyan gyílkos teremtményeknek, akik tőrbe csalják áldozatukat, megtévesztik őket, majd pedig felfalják a csapdába esett szerencsétlent. Minden sor, mely róluk szólt, azt üvöltötte, hogy gonosz teremtmények. Ilyenkor Dreonar mindig elmerengett, hogy vajon, tényleg igazak ezek az állítások? Ő sosem vágyott ölni, sosem csalt tőrbe senkit. Kedvelte a nyugalmat, érdekelte a világ és érdekelték az emberek. Szerette nézni az arcukat, hallgatni a meséjüket. Nem véletlen töltött ötven évet színpadi függönyként. Persze evett, de nagyrészt a színházból lopott ételeket, vagy levadászott kisállatokat. Dreonar ezeket a történeteket, tanulmányokat hallgatva elbizonytalanodott. Vajon ő is ilyen lenne? Kegyetlen gyilkos, lelketlen bestia? De Erys megnyugtatta, minden alkalommal úgy beszélt az olvasottakról, hogy “Azok az Umichok”. Ügyelt rá, hogy Dreonar azt érezze, ő nem tartozik közéjük, hogy ő más, ő jobb. Emberibb. Annak ellenére is embernek tartotta, hogy Dreonar bármikor fel tudta ölteni élettelen tárgyak alakját. Erys szerint lenyűgöző, hogy képes látni, érezni, hallani akkor is, ha ezek az érzékszervek  - ahogy a lány szerint a gyógyítók nevezik - nem voltak a felvett alak részei. Ilyenkor Dreonar büszkeséget érzett, és megszerette ezt az érzést.

Scroll to Top