Németh Gábor: Az őrszem (M.A.G.U.S. novella)
Az idő ólomlábakon vánszorog. Egyre jobban úrrá lesz rajtam a szellemi kimerültség. Ráhajolok a fegyverre. Leheletem gőzölögve száll, majd kikerülve a torony teteje alól eltűnik a táncoló hópelyhek között. Hallom csikorogni az óriási nyílpuska eresztékeit a kezem alatt, ahogy pár fokot módosítok az irányzékon. Meresztem a szemem a kavargó havazásba. Homályosan látom a célt. Százlépésnyi távolságra, a határ túloldalán ugyanilyen torony, belőle ugyanígy páncéltörő mered felém, készen belém repíteni egy méteres nyilat. Mögötte a vérszomjasan vigyorgó vörösen izzó szemű gorviki katona, Az Árnyékom, aki torz istene nevét kiáltva tövig rántja a kioldó kart. Elakad a lélegzetem, de mert egy másodperc elteltével még mindig nem érzem a koponyámba csapódó deres acélhegyet, kinyitom a szemem. A nyíl még a helyén, a katona kontúrja halványan rajzolódik ki mögötte. Szaggatott sóhajjal köszönöm meg Domvik-nak hogy újra csak fáradt elmém játszott velem. Mintha csendes fohászomra lenne a válasz, egy fehér galamb száll a korlátra. Lábáról apró tekercs lóg alá. Dermedt ujjakkal, ügyetlenül kapkodva bontom ki a parancsot, és fellélegzem a tartalmát látva. Rátaposok az irányzék rögzítését oldó pedálra, az ég felé fordítom a fegyvert, kiveszem a nyilat, és a motollával lassan visszaeresztem nyugalmi helyzetbe az ideget. Néhány szívdobbanás múlva Az Árnyékom is ugyanezt teszi. Kimerülten dőlök a falnak, majd a padlóra csúszom. Tudom jól, ma már nem lesz több riasztás. Közelebb húzódom a sarokban álló kályhához, mely gyengén sugározza felém melegét. Dideregve összébb húzom a köpenyem, és a térdeimre hajtom a fejem.
A késő délutáni fény tompa aranyként simult végig Equassel ódon negyedének palafedeles háztetőin, miközben Sina, a hallgatag fejvadász, Aden, a délceg harcos, Gorab, az udvari ork és Ulyess, a könnyed léptű tolvaj a szűk utcák zegzugában haladva megérkezett ahhoz a szerény, ám kifogástalan ízléssel berendezett épülethez, ahol Shao Shin-Kao advocatus várta őket a megbeszélt időpontban. A szuke jogtudor híre messze földön ismert volt, hiszen nem csupán a törvény paragrafusait forgatta kivételes éleselméjűséggel, hanem olyan ügyeket is vállalt, amelyekbe mások még belegondolni sem mertek, ezért egyikük sem számított arra, hogy a nehéz tölgyfaajtón belépve nem maga az ügyvéd fogadja őket, hanem egy halálsápadt, kezét szüntelenül tördelő írnok, akinek tekintetében a rettegés olyan mély nyomot hagyott, hogy első pillantásra is nyilvánvalóvá vált: olyasmit látott, amit ember nem kívánhat magának.
P.sz. 3726, Uwel harmadik havában Erion városában leég egy árvaház, ami olyan események soár indítja be három óriás negyedben is, ami a Hamvak és Csontok ünnepét szokatlanul hevessé tesz. Ötödrangú démonok, elfelejtett istenek és szépkorú kalandozók, a városőrség legalább két gárdája és az orkváriak éppúgy belekeverednek az eseményekbe, mint azok a gyanútlan kalandozók, akik az Ezüst Holdban várják éppen a hideg évszak elmúltát és az újabb veszélyes, de jól fizető kalandot.
Lemaradva április 1-ről, de éppen ezért még komolyabban árkezett el a Varjúszárny második számba továbbra is erősen Darton-Maremita vonalon, de erősítve sok más világ és téma segítségével. Az első szám pozitív fogadtatása sokban hozzájárult, hogy ez ilyen tartalmas lehessen, úgyhogy reméljük ezt is legalább annyira fogjátok szeretni. Következzenek a szerkesztő szavai, amivel szerényen bevezeti az aktuális számot: