Vélemények a XIX. VándorKrónikák táborról
- Vidám szivárvány fenn az égen // Nubosse a második neve //Bajnokok hordták nászi éjen // Harminc varázslót sújta le // Gi-Elron megáldotta régen …
- Tudok olyan inkvizítort, aki már csak azért is rakatná a gyújtóst a máglyádhoz, hogy idézel a Himnuszok a teremtő káoszból – Alyr Arkhon elszakította tekintetét a palota ablakán túli fehér habú tengertől – Iriogo Orel azonban valóban páratlan volt a bárdok között, csak egyet ismertem nála, aki kalandosabb életet élt. Igaz, nem sok dalt költött…
Észrevehetően az emberélet útjának felén(?) sok kreatív ember talál rá önmagában egyfajta veszélyes területre, zavaros vidékre amelybe a behatolás kockázatát túlragyogja a lehetséges zsákmánnyal járó előny. Nem volt ez másképpen Dante Alighierivel, a Sztrugockij fivérekkel és láthatóan Seres Zsolttal sem. Az utóbbiak esetében talán sokkal erősebb volt a hidegháborús esztétikával megcsapott stalkeres hangulat, aminek következménye aktuális vizsgálatunk tárgya.
Sistergett a beton a Teve utcában, mikor a haldokló júniusban megjelent/átvehetővé vált az egyik legújabb madzsar lapozgatós könyv. Csalok, mert én már hetekkel (hónapokkal?) korábban kapcsolatba kerültem vele tesztelés gyanánt így nem kiégetett relékkel kellett megküzdenem vele, most csak felelevenítettem az élményeket és megvizsgáltam a változásokat. Nem utolsósorban immáron képet is kaphattam a korábban csak a szövegben olvasott lényekről és helyszínekről, de ne rohanjunk ennyire előre.
Amund jóvoltából megérkezett az első hangulatkeltő novella az idei nyári tábor hétvégi főkalandjához. Tőle már-már megszokottan, a korokon átívelő történet gyökeréhez vezet vissza minket, hogy végül augusztus 10-e estéjére összeálljon bennünk is a teljes kép.
***
Hitük szerint mindig is léteztem és velem így ők is. Tőlem kapták ezt a tudást, de nem a tudásom egészét. Mikor rádöbbentem, hogy szerelmem elég mindannyiunknak megteremtettem őket magamból, s megkapták a szívem hevét önmagukban. A magasból zuhantunk és a mélységből emelkedtünk fel sisteregve, gőzölve, folyva. Otthonuknak a száraz földet találták meg, ahogy belőlem egyre több lett sokasodtak. Az Első Éjjel megszakadtak a síkok és mint bennem úgy bennük is egy vágy és parancs lett hangossá: hódíts! Én vagyok a Halál Ura.
Múlik az idő…
A nyár eleje sohasem látott lapozgatós könyv dömpinggel kényeztetett el minket strandoláshoz, s ezek közül a DeltaVision Online könyvhétre becsobbanó újabb Halhatatlanok epizód különös meglepetésnek bizonyult. Egyrészt, hogy nagyobb csinnadratta és előzetesek nélkül tényleg csak úgy megjelent, másrészt, hogy vele párhuzamosan egy, az eddigi kettővel közös világának leírását is kézbe vehetjük, amit a II. FHSZ Expón még csak kíváncsian forgathattunk.
Nouros világára térünk vissza, A Baziliszkusz árnyéka után, de egy egészen más helyen és egészen más szereplővel, szerepkörrel. De mielőtt belevágunk nem szabad és lehet szó nélkül elmenni a borító mellett, ami egyrészt egy kis hideg verejtéket csepegtet a forró hétköznapjainkban (pozitív), zöld színeket tartalmaz (mega pozitív) és egyébként kifejezetten szép, nem utolsósorban kapcsolódik a címhez, ami felette van és a könyv eseményeihez, amik utána következnek. Szendrei Tibor festménye, s a fentiekért együttesen nagy taps a veterán művésznek.
A meleg évszak tikkasztó hősége az erioni Montovani kúriában - mint minden magát valamennyire is gorvikinak valló családnál - hatalmas volt a tumultus és a hangzavar. A család épp délebédhez készülődött. A felnőttek többsége már az étkezőterem aprólékos hímzésű abraselyem terítővel lefedett asztalánál ült - vagy legalábbis támaszkodott - hangosan vitázva a mellette ülőkkel, vagy épp az asztal átellenes oldalán helyet foglalókkal a legkülönfélébb témákról. Közszájon forgott itt a Perszonálunió aktuálpolitikájától a megemelkedett erioni csatornaadón át a szomszédságról faragott pletykákig minden. Mit sem törődve a felnőttek pörölésével, a sarjabbak vígan sikongatva és kiabálva fogócskáztak a teremben, míg egy anyai füles, vagy atyjuk kivillanó ramierája a helyükre nem térítette őket. A ricsaj még akkor sem csillapodott, mikor a szolgálók ínycsiklandó falatokkal gazdagon rakott tálakat helyeztek a vendégek közébe.
Ám amikor az asztalfőn ülő Lucelli felemelkedett, a zsivajt mintha elvágták volna. A csendben körbehordozta tekintetét az asztalnál ülőkön, hogy megbizonyosodjon róla, mindenki rá figyel. Mikor konstatálta, hogy Arlo, a kövérke unokaöccse szájában is megállt az elcsent csibeszárny, belekezdett mondandójába.
A kiírásokat és a szabad játékokkal kapcsolatos kérdéseket az afrad.kronikak@gmail.com címre várjuk.
Részletek és információk a jelentkezésről // Szabad játékok // Csapatkereső
A hétvégi főkaland hangulatkeltő novellái: Nubosse, Tengeren, Dögvész, Dagálytolvaj
Közös karakteralkotás 2025 // Facebook esemény