Előtörténet Alapú Karakteralkotás P.sz. 3721-re
Hosszú utat tett meg a M.A.G.U.S. szerepjáték és rajongói is, mióta először kinyithattuk a Nagy Zöldet és elkezdhettük felfedezni Ynevet. Amellett, hogy ez is egyfajta (intellektuális) hagyományőrzés lett, az egyik legfontosabb képességünk a változás. Sok küzdelem és sok kaland áll már mögöttünk, amihez méltó új ötletekkel teli, sok régi kérdésre választ adó karakteralkotást szerettünk volna kezetekbe adni a második 25 év elején. Természetesen nem a semmiből és magától ugrott elő mindez, hiszen a korábbi Tetemre Hívás karakteralkotásunk is folyamatosan fejlődött és olvashattátok már egyszer a Romkúti Típusú (elő)életút vezetésre alkalmas módszerünket.
Az is nagyon fontos, hogy nem vagyunk egyedül (mert úgy nehéz is lenne szerepjátékozni, ugye) és hála a közös ötleteléseknek és beszélgetéseknek a Hősök Napja, Regélő Főnix és Hullámkirály csapatok vezetőivel rengeteg új igény és meglátás került bele a kalapba mielőtt nekiláttunk egy (legtöbb ízében) új karakteralkotási metódusnak. Álljon itt egy köszönet mindazoknak, akik a fentebb nevezett klubokból és a Krónikás csapatból a legtöbbet segítették észrevételeikkel (a teljesség igénye nélkül, hisz a tesztcsapatok névsora ki sem férne teljesen): Shalafi del Necronak, Luciusnak, Tantinak, Ishidunak, Unitynek, Meránnak, Novannak, Rafinnak, Komattrének, Magichorsenak, Messornak és Magyar Gergelynek is nagyon köszönöm a tevőleges hozzájárulásukat az anyaghoz (s ahogy látjátok majd, volt mihez).

Kedves játékosok, az idén is töretlen lelkesedéssel tekintünk a nyári táborra és gőzerővel készülünk. Idei évben sok minden rendhagyóan működik, így a hangulatkeltőink is hasonlóak lesznek. A megszokotthoz képest több is ki fog kerülni ahogy közeledünk az eseményhez. Ami nagyon fontos minden résztvevőnek, hogy figyelmesen olvassák el őket, hiszen nem csak hangulatkeltők lesznek hanem szerves részei a játéknak! Ugyanis mindegyik a kaland egyik lehetséges első felvonását mutatja be, amiből minden csapat kiválaszthatja a neki tetszőt. Így arra kérünk mindenkit, hogy amikor elküldik majd a karaktereket és előtörténetüket, foglalják majd bele, hogy melyiket is választják.
Líthas Kalandorok! A Krónikások újabb történeket szőnek, hogy Ynev kalandoraival karöltve ismét együtt alakíthassák a világ történelmének folyását. Az ellenfelek legyűréséhez és a próbák kiállásához azonban önmagában nem elég az erős kar, a fürgeség vagy csodás mágikus hatalom. A legbátrabb kalandornak is szüksége lesz társaira, kikkel vált-válnak vetve veheti fel a harcot akár világ ellen. Amennyiben nem lelsz társakra füstös fogadók félhomályában, ez alatt a poszt alatt találhatsz magadnak csapatot és itt hírdetheted, ha hiányzik kompániádból az a kritikus egy-két lelkes csapattárs. A XV. Vándorkrónikák központi kalandjára 3-5 fős csapatokat várunk.
Célunk a kalanddal az volt, hogy bemutassuk Horizont városának és környékének a lehető legtöbb szegmensét. Amellett, hogy egy pörgős és pattogós ütemtervvel, kicsit az idővel versenyt futva megszerezzenek a játékosok egy, a város számára igazán fontos recept összetevőit. Szeretnénk Ynev eme eldugott, de élettől zsongó szegletébe kalauzolni a játékosokat és téged is kedves kalandmester. Sok rendhagyó gondolatot és elemet helyeztünk el, de ezeket megpróbáltuk klasszikus, már jól ismert köntösbe csomagolni.
A’frad! Líthas! és Ahoy!
Líthas Kalandozók!