
Líthas,
utolsó hírlevelünk óta eltelt a karácsony is, s elindult az új esztendő és vele az újabb kalandok lehetősége mindannyiunknak! A III. Sárkánymonda tábor már a létavértesi kertek alatt bujkál (május 22-24.), s a sok újdonság mellé debütált hozzá két új kaszt is a modulíróktól, melyeknek éles és nyilvános tesztje is lesz az alkalom, származási helyükkel, Bellagával egyetemben.
Június 19-21. Hamarosan nyitja kapuit a VII. Hullámkirály is, aminek hírét nemrég adtuk és még nagyon is lehet rá jelentkezni és érkezni majd. Kalandmodulját a legendás Slayers szerepjátékos csapat jegyzi, akik már több mint 100 rendezvényen öregbítették hírnevüket és ezért kíváncsiak vagyunk mivel állnak elő. Facebook eseménye ITT található.
Július 1-5. A Kalandozók.hu Nyári Táborában vehettek részt Mátrafüreden. A kalandmodult Hulla & tetra írják, de alternatív játékokra is lesz lehetőség a tábor folyamán.
Augusztus 14-20. Ám számunkra az év csúcspontja (és reméljük majd nektek is) a jubileumi XX. VándorKrónikák Szerepjátékos Tábor lesz a tavaly megismert és bejáratott helyszínen. Lesznek szokás szerint Szabad Játékok, amire ti is hozhattok majd sajátot természetesen, már elérhető a Csapatkereső is a jelentkezés pedig a kiírásnál megtalálható űrlappal folyamatos. Idén a főkalanddal nyitunk a hétvégén Pengeélen címmel Hat Városban és A’frad tollából várhatjátok a nem mindennapi történetet (lejátszottuk már, frenetikus tud lenni). Első hangulatkeltő novellája is elérhető már ennek a kézműves, remek kalandnak. A szokásos összegző bejegyzés mellett a tábor facebook eseményénél kaphattok értesítéseket az újabb hírekről a táborral kapcsolatban.
GYERTEK EL ÉS TÁLALKOZZUNK, JÁTSZUNK, MESÉLJÜNK, KALANDOZZUNK A TÁBOROKBAN!
***
A legutóbbi hírlevél óta lezárult események közül első, a tavalyi, 29. KalandorKrónikák, melyről véleményeket itt olvashattok (vagy utólag írhattok) a remekül sikerült kalandmodul újra- és elolvasása közben vagy a készült videó megtekintése kapcsán.
Az idei évre érvényes Közös Karakteralkotás 2026 általános szabályait itt olvashatjátok külön.
A 8. Regélő Főnixre nem kisebb nagyság, mint John J. Sherwood írta a hangulatkeltő novellát, amit külön is érdemes megolvasni, s a Dobran által írt kalandmodult is, illetve a véleményeket, amik azután születtek.
A nemrég lezajlott 13. Fanfár a Hősökért Tábor frenetikus hangulatban telt, valóban egy kilépés volt a valóságból, amiről a vélemények is árulkodnak és a kalandmodulja is elérhető mostanra. A csapatomra büszke vagyok, de mások véleményeit is olvasnám, úgyhogy pótolják legyenek kedvesek (tisztelet a kivételnek) és a kalandba is sok energiát tettünk, úgyhogy azt is merem ajánlani.
Meono jóvoltából útjára indult a Varjúszárny magazin is, aminek már két száma is olvasható honlapunkon, elsővel pedig már díjak között is találkozhattatok, másodikkal pedig még csak digitálisan, kibővített tartalommal.
Magyar Gergely két cikke is napvilágot látott, egyik egy kivonata egy nagyobb munkának, a Rowon heraldikája, a másik pedig egy nagyhorderejű kiegészítő cikk Ynev évszámainak régóta esedékes gyűjteménye helyreigazításokkal és tisztázásokkal.
M.A.G.U.S. cikkek ezen kívül:
Felice és macskái – Wolio és Messor kiegészítése Felice mágiájához
Kalendárium P. sz. 3725 – a tavalyi esztendő ynevi eseményeinek összefoglalása
Keleti kardok – néhány penge értékének tisztázása a Niare és Enoszuke rajongóknak (is)
Eredet: Rosanna – felbecsülhetetlen lelet, az egyik alapító ős kalandozó karakterlapja
Az éjhozó – a 18. Kardok Ünnepe kalandmodulja Anárion tollából
Szerepjátékos tartalmak a fentieken túl:
Molnár Attila interjú – avagy szerepjáték, mint önismeret sorozatunk 2. része, aki kérdez: Meran
Csillagvadász Légió 3 – szerepjátékos fanzinok sorozatunk soron következő része
Éjszín árnyak el Fuerte felett – Tanti legújabb Cthulhu hívása kalandmodulja
Interjú Tantival – a borzalmak egyik hazai mesterével készült interjú
Szomorú kötelességünk megemlékezni ifj. Fajger János (~Sen Delor), a gyöngyösi Farkasodú szerepjáték rendezvénysorozat szervezőjének távozásáról, aki januárban hunyt el. Pár napja Fonyódi Tibor (~Harrison Fawcett) író úrtól is el kellett búcsúznunk. Részvétünk minden családtagnak, ismerősnek, barátnak és hobbitársnak. Nem felejtjük el őket.
Bár korainak tűnhet, de a nyári táborok és események szervezése közben már a jövőre is gondolunk, így a jubileumi XXX. KalandorKrónikákra 2026. november 21-én számíthattok megint és a már a jövő évre is vannak időpontjaink. Kövessétek a honlapot és a facebook oldalunkat a legfrisseb információkért. Hallgassátok a hangulatos zenéket a VideoTéka lejátszási listákon. Olvassatok Robert E. Howardot (is), alkossatok meme-ket és ne feledjétek …
… a KRÓNIKÁK LAPJAI TOVÁBB PEREGNEK …
