Manninger Barnabás: Karavánkísérők (Fantasy Játékkönyv) kritika
Bár nem definíció szerint nosztalgia az, amit érzek egy új és újabb lapozgatós könyv megjelenése kapcsán, de a TV elől kajánul az ötösökkel felém néző csontszínű kockáim fél méterről is érezhetően bizseregtek, amikor az ünnepek előtt heves FOMO érzéstől hajtva beszereztem a legújabb (második) Vindgardia Hősei játékkönyvet (és ígérem, többet nem viccelek a nevével … annyit).
Az azonban biztos, hogy nem a borító gerjesztett vásárlásra. A magyar szerző okés, együtt nőttük ki asszem ezt a fárasztó kötelező nyugati álneves korszakot. De a cím és a semmilyen borítókép (pedig amúgy szép, hasonlóan a belső illusztrációkhoz) nem ösztönzött volna önmagában vásárlásra. Inkább a tudat, hogy valaki a PANDA ellenére is igyekszik és próbálkozik önmagában elismerésre érdemes tőlem. Így bizalmat szavaztunk neki a kockákkal…
… és tettük azt jól egyébként. A szerző(k) ígérete szerint nagy hangsúlyt fektettek ebbe a kötetben a világ kidolgozására-bemutatására és ez látszik is. Van például térkép (EZZAZZZ!!!), legalább másfélszer vastagabb, mint az elődje, de legalábbis csak annyival drágább (2 990 Ft). Ennek ellenére gyakoribbnak tűntek a belső illusztrációk is (amik mint említettem elég jók és Juhász Ernő munkái). 300 + 25 fejezetpont (van erre valami vájtfülű kifejezés?) szerepel a könyvben, de ez itt most kicsit megtévesztő, mert egy-egy több oldalon keresztül tart. Szóval van anyag. De mi is az anyag?
Milyen szép dolog is a szimmetria. S ahogyan a két egymásból kinőtt, táplálkozott és fejlődött cikksorozatunk egy (újabb?) közös sarokkövéhez érkezünk még könnyen el is érzékenyülhetünk, hiszen többször hittük már a kutatás évtizedei(!!!) alatt, hogy vége, nincs több, s még a mesés kincsekkel teli '90-es évek sem tartogat már semmi újat a legnépszerűbb magyar szerepjáték számára. Aztán pedig de. Krad örül, mi örülünk és egy, az idő végtelenjében sóhajtásnyinak tűnő pillanatra idézzük fel együtt ezt a gyöngyszemet.
Az ünnepek végére befutott Tanti CoC kalandmodulja, amin majdnem egy évig dolgozott serényen, bár ennek ellenére sem vallja a magnum opusának. Saját szavaival az alábbi jellemzőket emelné ki a nagy műből:
Toron szép városa
Egyik személyes kedvenc novellám a 2005 előtti időkből. Szerintem még ma is őrzi azt az erőt, lendületet és kompromisszum nélküliséget, ami egyrészt jellemezte azt a kort, másrészt jól képviseli a "hiányzó generációt" a M* irodalomból. Az ötszázéves háborúban játszódik, Kyria és Avida Dolor (itt még a szövegben Orwella) tusakodása idején kyr pusztítókkal, elf szövetségesekkel és "már" yrch-nek nevezett orkokkal. Még mindig úgy gondolom, hogy a Gyűrűk Ura: A két torony legendás csatajelenete a Helm szurdokban egy meghatározó filmtörténeti jelenetsorozat és nem hiába találkozuk ebben az időben sorra várvédős fantasy történetekkel még legalább egy fél évtizedig.
Filológiai kutakodásunk egy nagyon fontos mérföldkövéhez érkeztünk el ezzel a darabbal. 1990-ben járunk, amikor a fiatal magyar szerepjátékos szcéna még csak forr, alakul, de már a színen vannak többen is, akik később együtt vagy külön-külön meghatározhatják ennek az underground világnak az elkövetkező évtizedét. Ekkor és így is született meg az (első és utolsó, jelenlegi tudásunk szerint) ELANOR magazin. Nevét a Gyűrűk Ura könyvek egy fehér virágáról kapta, ami Mordor földjéből is kinőve a "remény" szimbóluma az utazóknak.
Ezer ének hangja kopog,
Fakasztja a vérfolyamot,
Tőrrel magunk vágjuk utunk
Érted villan, Káosz-urunk,
Ahol vértenger háborog.
Hivők hangja halkan morog,
Fogadd el az áldozatot,
Örökkön senki sem élhet,
Rántsd magadhoz lelkét végleg
Ahol vértenger háborog.
Villan sötét acél s horog,
Húsba tépő, vérző tagok,
Sikolya a magasba száll,
Sötétségben hozzád talál,
Ahol vértenger háborog.
Bosszút kiált sok-sok torok,
Igaz hívőd sírban forog,
Halott gyermek nézzél le rank,
Vakon Látó, fogadd imánk,
Ahol vértenger háborog.
Tanulni fog mind a mocsok,
Tharr kezében sorsuk forog,
Változások nagymestere
Haragjában tekint ma le,
Ahol vértenger háborog!
Tán a hűvös évszak fagykarmai, vagy az erdei ösvény átkozott mivolta késztet rá, némelyetek összehúzza magán meleg bundáját. Az öntudatra ébredt élőlények számára olyan ez, mint valamely isten kegye, ami távol tartja a sötétben megbúvó iszonyatot, amiket a gyermekek az ágyuk alá képzelnek; vagy lelkük egy ősi darabja emlékszik arra, hol rejtőzködtek korokkal ezelőtt. Gyermek ugyan már nincs köztetek, az érzés mégis kísértetiesen hasonló. 
A rendezvény kiírása, regisztráció, csapatkereső, részletek
