m.a.g.u.s.

„Partoldal árnyékában” (retró M.A.G.U.S. kiegészítő)

partoldalA most következő kiegészítő hasonló korból származik, mint az Aqlonia szerepjátékom. Ez látható a grafikák élénkségéből is, illetve a helyesírásból. :) Mivel a legtöbb oldal színes, ezért valamivel a korábbi mű elöttre saccolnám. (...)

Kisebb csoda, hogy ezek így, ennyi év után előkerültek a padlás-pince néven nem nevezett zugaiból. Bár a digitalizálás kicsit fakó/homályos/rossz lett, hogyha van rá igény akkor megint nekifutok majd élesebben az olvasónak. De elsősorban csak érdekességnek szántam. Letöltés: partoldal árnyékában

Részletes tartalomjegyzék a bejegyzésben.

Mágia

ket2

 

Az ELTE Szerepjáték és kultúra szemináriumára írt dolgozatomat osztom meg ezúttal veletek, ami a világunkban előforduló mágiákat és a M.A.G.U.S. mágiaformáit veti össze egymással.

(Bár a teljesség igénye megvan, de az iromány közel sem fed le mindent, inkább csak egy kis betekintés. :) )

VII. Vándorkrónikák Szerepjátékos Tábor és Találkozó Karakteralkotása

Alább a VII. Vándorkrónikák Szerepjátékos Tábor és Találkozó karakteralkotását leled, az egyszerűség kedvéért, egyből PDF dokumentum formájában. Mivel szeretünk kotyvasztani, a tavaly nyári táborhoz hasonlóan, idén is szeretnénk megspékelni az alkalmat némi újítással, ám idén ez a karakteralkotást érinti. Reméljük ízleni fog, olvassátok-fogyasszátok kedvetekre!

Khál szószedet

kiszFolytatva a khál faj bemutatásával, kidolgozásával kapcsolatos cikkek sorát adjuk át nektek Magyar Gergely gyűjtését, a khálokat érintő kifejezéseket. Ez a gyűjtemény tartalmazza a legújabb kiadványok és így a faj titkaival kapcsolatos legújabb információkat is. A válogatás része a korábban publikált nagy szószedetnek is.

Ezután sor kerül majd egy, az eddigiek összefűzésére törekvő cikk publikálására is, amely a khál faj múltját, jelenét és jövőjét hivatott bemutatni gondolatkeltés végett. (Az illusztráció Szendrei Tibor alkotása és a Két Mágus Kft. tulajdona) Letöltés: Khál szószedet (MG)

Krán: Egyéniség, hatalom és központosítás a Kos országában

A most következő cikk nem kisebb célt tűzött ki maga elé, minthogy Ynev legenigmatikusabb országának belső rendjéről és rendszeréről átfogóbb képet nyújtson át minden korábbi próbálkozásnál. Hogy ez sikerül e írójának, Cirifischio-nak azt már az olvasó feladata eldönteni. Ilyen és ehhez hasonló cikkeket olvashattok a szerző blogján, ami régóta társoldalunk. Letöltés: Krán_Cirifischio

Új kaszt: Ork énekmondó

Szokatlan kaszt-faj kombinációnak tűnhet az udvari ork/bárd, azonban a kiegészítők előrehaladtával a világ is egyre több lehetőséget biztosított ilyen furcsaságokra. A Summariumban megjelent fejspecifikus kaszt, az ork énekmondó később rajongók révén lett kidolgozva a Nagy Zöld/KKUK/Első Törvénykönyv rendszerére is. Rendezvényeinken régóta játszható, a cikk azonban alkalomról alkalomra eltűnt. Letöltés: ork énekmondó

Khálok könyve

Online "munkásságom" hajnalán ért az a megtiszteltetés, hogy Tholrin oldalán igazgathattam a megdicsőült Rpg.hu (jelenleg Lfg.hu) M.A.G.U.S. szerepjátékhoz kapcsolódó aloldalát. Itt volt lehetőségem megismerni azon anyagok nagy részét, amelyet a rajongók évek alatt megosztottak egymással az internetes közösségek kialakulásának hajnalán. Sok más kezdeményezéshez hasonlóan a magus.rpg.hu sem maradt fent örökké. Mivel mindenkori karakteralkotásunkban is sokszor hivatkoztunk rá és mert sok értékes anyag volt fent az oldalon ezért a továbbiakban több anyagot igyekszünk átmenteni abból a hőskorból. Elsőként a sok vitát kiváltó írást, a Khálok könyvét ajánjuk figyemetekbe (az illusztráció a Két Mágus Kft. kártyajátékából származik).

Darton híveinek kitüntetései, avagy a halál neves csatamezőinek trófeái

Együttműködésünk és jó barátságunk a Maremita Egyházközösséggel ismert. A következő cikket párhuzamosan jelentetjük meg a két oldalon, mert már régen ígértem magamnak is, hogy írok majd egyet nekik. Ennek kapcsán is hirdetem a soron következő Második Koncíliumukat, amit egyszerűség kedvéért fantasy-sörözésnek lehet lefordítani.

Scroll to Top