Kalandmesterek Készlete – harci szabályok
Honlapunk egyik legfontosabb küldetése, hogy olyan segédanyagokat készítsünk, amelyek segíthetnek az otthoni játékokban, támogatást nyújtsanak játékosoknak és kalandmestereknek egyaránt az asztal körül. Ez alkalommal az utóbbiak számára állítóttuk össze Kom(B)attre kezdeményezésére és vezényletével a M.A.G.U.S. rendszerben használatos leggyakrabban előkerülő vagy éppen elfelejtett harci szabályokat. A szerző szavaival:
"Amunddal készítettünk egy "kisokos"-t, ami játékosként és mesélőként egyaránt hasznos segítség lehet. A cél az volt, hogy az átlagos játékmenet során leggyakrabban használt elemeket lexikon-szerűen felsorakoztassuk benne, hogy ne kelljen fölöslegesen lapozgatni a szabálykönyveket, illetve könnyen és gyorsan lehessen puskázni, ha valamiben nem vagyunk biztosak, vagy nem emlékszünk rá pontosan. Természetesen ez egy relatív halmaz, de igyekeztünk úgy szelektálni, hogy a közismert dolgokon felül a sokszor nem egyértelmű, vagy perifériára szoruló témakörök is szerepeljenek benne. A gyűjtemény ennek megfelelően első sorban a szabályokra (harc, mágia, pszi, stb) koncentrál, és azokra az elemekre szorítkozik, amik a játék során leggyakoribb esetben, vagy előreláthatólag legnagyobb valószínűséggel előkerülnek majd. Mivel egyfajta kézikönyvről van szó, a terjedelmet 10 oldalban határoztuk meg (5 nyomtatott oldal, ha kétoldalas), ami rövid, áttekinthető, és minden oldala tematikusan különbözik."
Annak a szellemében, hogy már létezett hivatalosan is Játékosok Készlete vagy éppen Készlet Játékosoknak, neveztük el ezt a segédanyagot Kalandmesterek Készletének, amelyet az említett kiadványokkal és a törvénykönyvekkel együttesen használva reméljük, hogy segít kiemelni a játékból azokat a részeket, amik nektek a saját mesétekben a legfontosabbak, minél kevesebbet kelljen lapozgatni. Azzal együtt is, hogy a Készletben szereplő szabályok hol-melyik könyvben, kiegészítőben, Rúnában, cikkben jelent meg, a döntés, hogy melyiket és pontosan hogyan is alkalmazza a kalandmester az a saját döntésére van bízva, de egy gerinc és közös nevező lehet, ahonnan a kalandozást már biztosan el lehet kezdeni.
Letöltés: KALANDMESTEREK KÉSZLETE

Pénteken nem történhet semmi baj ... kivétel, hogyha az a péntek 1928. július 13-ára esik. A kaliforniai Coalingában ezen a napon történelmi repülőnapot tartanak és ha valakit a modern kor vívmányai kevésbé érdekelnek, akkor kilovagolhat a naplementés prérire, ahol Zorro halhatatlan karakterének ihlete született. A vidék maga a megelevenedett vadnyugat, ahol látszólag az új évszázad embere békésen és valódi veszélyek nélkül találkozhat ama múlttal, amit csak pár centes ponyvaregényekből ismerhetett addig (vagy korai western filmekből). Talán nem véletlen, hogy pont itt, két kor és így világ mezsgyéjén kerül sor egy ősi leszámolásra, amit hogyha nem derítenek fel időben a játékosok Nyomozói, akkor osztoznak a 19. század sorsában ... és elmúlnak. Ez pedig lehet, hogy a kegyesebb vég lenne nekik. Letöltés:
Alábbiakban következzen a XXI. Kalandorkrónikák Szerepjátétékos Találkozó és Verseny modulja, amelyet epikus munkával, rengeteg utánajárással és nagy gonddal írta meg Meran (Csík Márton) és Novan (Csík János). Közös kalandjuk egyben modulírói debütálásuk is volt a Krónikák sorozatában, ígéretük szerint pedig leghamarabb 10 esztendő múlva "vetemednek" hasonlóra (lássuk be, így születnek a modern jóslatok...).
Olykor a legvérfagyasztóbb kalandok között is kiérdemlik a nyomozók, hogy élvezzék kicsit a szomszéd kertjének zöldjét. A kor hagyományainak megfelelően pedig nem is lehetne kiválóbban kikapcsolódni, mint a Caddo tó környékén horgászva, napozva és a természet lágy ölén ringatózva pihenni. Fülledt romantika, egzotikus flóra és fauna várja a nyomozókat a '20-as évek végének Texasában részletes korképpel, kidolgozott mellékszereplőkkel és egy kis kanálnyi misztikummal, bár ez utóbbi ízlés szerint értendő. Tanti újabb kalandja pedig újabb lehetőséget nyújt leporolni a klasszikus Cthulhu hívás alapkönyveket, ami mindig öröm. Letöltés:
„Mesélünk – Kalandmesterek vagyunk.” Ezzel a gondolattal nyitja sorait egy hajdani cikk a meséléstechnikáról (Rúna II. évfolyam 1. szám; Lidérc és Critai), amihez hasonlókkal később is sokat találkoztam. Bár ezek a szavak gyakran eszembe jutnak, később, a legtöbb hasonló cikkben olvasott tanácsban csalatkoznom kellett a gyakorlat során. Nem szeretném, hogy írásomat ezekhez hasonló cikknek könyveljék el, de gondolom efölött nekem nincs hatalmam így hát az olvasó értékítéletére bízom magamat és szavaimat.
Látszólag gondtalanul telnek a hétköznapok a kalandozók számára, amint az Északi Városállamokban két pont között vándorolnak. A súlytalannak tetsző események azonban lassan veszedelmes alakzattá rendeződnek a cselekedetei hatására és amikor a végső, valódi ellenség feltűnik okkal kérdőjeleződik meg minden, ami addig a pontig elvezette a csapatot.
A Gályák-tengerén az utóbbi években a kalózok csillaga leáldozott. A békés kereskedelem fellendülése egy új aranykort hozott el a tengeri népek számára. Azonban hírek érkeztek, hogy feltűnt egy fekete hajó, aminek nincs ellensége a vízeken. Tevékenysége már Új-Godon törékeny békéjét is fenyegeti. Az új fenyegetés ellen már biztosra mennek és az eddigieknél komolyabb összefogás égisze alatt felszentelnek egy hajót a Hetedik Arc nevében. A drasztikus lépés mellé, hogy még biztosabbra menjenek, egy csapat kalandozót is felfogadnak a Fekete Angyal védelmére. Nemcsak rajtuk múlik, hogyan végződik ez a kéjutazás. Az I. Hullámkirály szerepjátékos találkozó hivatalos versenymodulja a szervezők közös munkáját dícséri. Letöltés:


Eren határvidékén gyülekeznek sötét fellegek, egy kis falu életében sorsfordító események következnek, melyek a múlt bűneiben gyökereznek. Mert a gonosz mindenhol ott van és örömét leli abban, hogyha hétköznapinak látszódhat, míg céljait eléri. Klasszikus elemekkel operál ez a történet, de hatásosan, ami értő kalandmester kezében egy nagyon élvezetes játékot eredményezhet a kalandozók számára, akik mint tudjuk, mindig a legrosszabbkor és a legrosszabb helyen tűnnek fel függetlenül attól, hogy a jó és rossz harcában végül melyik oldalra állnak.