Ahogyan az a harmadik közhangulatkeltő szavazásából kitűnt, az idei kaland megbízását Homokvihar Kaméliától kapják meg a kalandozók, igen bőkezű jutalmazást helyezve kilátásba. A soron következő 30. KalandorKrónikák kalandmodulját tehát Novan, Stammheim és Meran írják meg. A megbízó kilétéből sokan gondolhatták joggal, hogy ez a történet Erionban játszódik majd és laza szálakkal kötődik az írók korábbi műveihez a XXI. KK rendezvény Ünnepre készülve és a XXIV. KK A gorviki meló eseményeihez. Ajánljuk ezeket az alakuló csapatok összemesélésére, kipróbálásra és próbajátékokra, hogyha van rá módotok az esemény előtt. Hasznos tud lenni.
Az idei eseményre is a Közös Karakteralkotás 2026-os verziója az érvényes, ám az év közben más eseményeken kipróbált megoldások, megjelent cikkek és kiegészítők, illetve az egyes események sajátos íze-fűszere okán az alább található Kiegészító lehetőségek is elérhetőek a rendezvényen a karakteralkotás során, amely tartalmazza a felhasználható Tapasztalati pontok számát is.
LETÖLTÉS: karakteralkotás kiegészítés és tp (0.9)
Javaljuk hozzájuk a Meran által készített digitális Karakteralkotó programot, amelyről tudtok visszajelzést küldeni is az alkotónak és segíteni a fejlesztését ezáltal. S ha már jubileum melegen tudjuk ajánlani a M.A.G.U.S. 25 éves születésnapjára készített karakterlapot, amelyek Komattrének köszönhettünk. Továbbá idézzük a rendezvény kiírásánál is olvasható bekezdés(eke)t a jelentkezés menetéről emlékeztetőnek:
A JELENTKEZÉSRŐL
A rendezvény részvételi díja 5000 Ft/fő, melynek befizetéséről a majdani csapatvezetőt értesítjük, hogyha bejutottatok a listára. A csapatok minimum öt (5) és maximum hat (6) fősek lehetnek és meg kell felelniük a karakteralkotásban és karakteralkotásnál leírtaknak. A rendezvény csapatkeresőjében hirdethet az, aki úgy érzi még tud befogadni a csapata tagot, illetve aki társakat keres a játékra.
Tavalyihoz hasonló módon a jelentkezés OKTÓBER 25-TŐL veszi kezdetét (és nem addig tart). Előtte küldött jelentkezés érvénytelen és nem vesszük figyelembe. Az idei jelentkezést egy kitölthető PDF dokumentum segíti meg számunkra (thx to Komattre és Tair). Kérjük, hogy a csapatok vezetői töltsék le az alábbi dokumentumot …
LETÖLTÉS: Regisztracios-Lap-KK30
… és hiánytalanul, pontosan töltse ki. Továbbá írja meg a kísérőlevélben mellé, hogy mennyi a csapat átlagéletkora, majd mindezt a gulandro@gmail.com címre küldje el.
A regisztrációkat nem beérkezés alapján történő időrendbe, hanem feldolgozás alapján soroljuk majd be. A Jól megfogalmazott csapatkoncepció előny. A pontosan kitöltött regisztrációs lap is előnyt jelenthet. Ezután visszajelzünk, hogy még befér e a rendezvényre (~20 csapatot tudunk előreláthatólag befogadni idén). Amelyik csapat ezen felül jelentkezik várólistára kerül. A regisztráció után személyi változtatásra a csapatban nincsen lehetőség.
A befizetés beérkezése után várjuk az elkészült karaktereket, előtörténeteket. Majd ezeket a Fehér Páholy tagjai átszámolják, és ha van mit módosítani, azt jelezzük. Ha egy csapatban AI tartalommal megírt előtörténetet és karaktert találunk az hátrány (a karakter képe az más). Ezután a regisztráció teljes.

Nem lett rossz a karakter alkotó, de a nyelveket nem adja hozzá (anyanyelv 5-en és közös 4-en).
Az online karakteralkotó progroam nem adja hozzá a kasztátlaghoz a faji módosítókat és nem is engedi, hogy kézzel átbillentse az ember.
5. Tsz-en nem engedi a „4 szintenként” előny választása esetén az előnyt felvenni