Cirifischio (Horváth Árpád) negyedik éve nincsen közöttünk. Ma, 22-én lenne a születésnapja. A nyári hónapokban előkerült több régi írása is, amelyeket már nem osztott meg a nagy nyílvánossággal, de a ’10-es években szenvedélyesen dolgozott/gondolkodott/beszélgetett róluk velünk és írókkal is. Ezek közül az egyik eszmefuttatása különösen kedves volt neki és sok eleme nekem is tetszett, amit tudtam beledolgoztam a magam Ynev-képébe. Halottak napjához közeledve úgy gondoltam másnak is érdekes lehet ezeket az elméleteit, vízióit és esszéjét elolvasni és megismerni. Mert megőrzésre mindenképpen érdemesnek gondolom. Hasonló írásokat találtok még tőle egykori oldalán/blogján, a Szilánkok egy törött kőtábláról oldalain. A cím ne tévesszen meg senkit, sajnos nincsen II. rész, de ha érdekesnek találtatik (vagy lesz rá módom), akkor jövőre egy másik gondolatszárnyalását is megosztjuk.
***
Nagyon távolról indítok:
Régi elképzelésem, hogy az Ynevet körülvevő manaháló sokkal több Ynev számára, mint pusztán egy mágikus energiát keringető burok/lepel. Sokkal szorosabb közöttük az összefüggés:
1.) Közismert, hogy amikor a manahálóban drasztikus változások történnek, vele változik a világ és a történelem – akár a Korok is –, s ha a világban, történelemben történik drasztikus változás, valamelyest a manaháló is vele alakul (a változás valóságszerkezetre – tehát nem pusztán az emberi történelemre – gyakorolt hatásától függően kisebb, vagy nagyobb mértékben – vö.: Elátkozott vidék, Taba el-Ibara). Kölcsönösen, elválaszthatatlanul tükrözik egymás mozgását. (A vitára, hogy a kettő közül vajon melyik tükröz és melyik tükröződik, elképzelésem szerint Godonban önálló mágiabölcseleti irányzatok alapultak).
A fentiek alapján a manaháló tulajdonképpen úgy viselkedik, mint egy gigantikus, háromdimenziós varázsjel, egy hatalmas, élő mágikus konstrukció: irányítja, meghatározza – és egyúttal leírja – Ynev alakulását.
Szinte felfoghatatlanul összetett, és elképesztően hatalmas, de a manaháló mintázata működését tekintve hasonlóképp szab irányt Ynev valósága alakulásának, mint ahogy a mágiahasználók által alkotott sokkal kisebb varázsjelek (vagy szimpla varázslás során használt mágikus szimbólumok) meghatározzák a valóság adott területét. Ha egy mágus varázsjelet alkot, akkor annak során a varázslat szerkezetét alkotó mana új mintázatba rendezésével tulajdonképpen megváltoztatja az Ynev valóságát addig leíró és meghatározó manaháló adott szegmensének addigi mintázatát, s ezzel a hatókörében és hatóideje alatt felülírja a manaháló által meghatározott valóság törvényeit. A hatóidő leteltével visszaáll a manaháló eredeti folyása/mintázata, s ezáltal a fizikai valóság szerkezete is visszatér a normális kerékvágásba. Ha a mana mintázata tartósan megváltozik, a fizikai világ is permanens változást szenved. Ugyanezt teszi a manaháló egésze nagyban, Ynev egész valóságára vetítve: áramlatai, folyamai óriási mágikus szimbólum módjára kifejezik, mozgásban tartják és meghatározzák az Elsődleges Anyagi Sík egészének valóságát, mozgását és történelmét. Az igazán nagy változásokat (pl. Korfordulók) ennek megfelelően egyúttal hatalmas manaháló-átrendeződés is fémjelzi, míg a kisebb, Satralis valóságát nem drasztikusan átalakító változások (amik ettől még lehetnek akár történelmi jelentőségűek is) pedig sokkal kisebb, finomabb áramlat-változások kísérik, amint a világ és az azt leíró varázsjel, a manaháló kölcsönösen követik egymás változását.
2.) A Kristályszférák koronkénti mozgása a manahálóra gyakorolt hatása révén irányítja és határozza meg a Korok változását és a történelem alakulását.
A Szférák átrendeződését követve a Satralis valóságszerkezetét és fejlődését-haladását leíró gigantikus mágikus konstrukció, a manaháló szerkezete is megváltozik, miáltal az a fentieknek megfelelően egy varázsjel működéséhez hasonlóan drasztikusan átalakítja az általa meghatározott valóság törvényszerűségeit is: az ismert világ arculatát. Fajok és civilizációk emelkednek fel, vagy tűnnek le, új irányt vesz a történelem, még a sík anyagi valóságának szerkezete, törvényei is átalakulhatnak, egyszóval megváltozik a világ rendje.
Így működik a rendszer, melyet a Nagyok a Korok kezdetén megterveztek és mozgásba hoztak, melyet a Kristályszférák mozgásán keresztül az Ynevet leíró szimbólum újra-újrarajzolásával irányítanak, hogy ezáltal végigvezessék Satralis történelmét a kilenc Koron, ahogy azt előre eltervezték.
(Kicsire vetítve a fentiek az okai annak, hogy a nagyobb mágikus manipulációkhoz, a valóság nagyobb mértékű megváltoztatásához a varázslók is nagyobb mennyiségű mágikus energiát kénytelenek mozgásba hozni, hiszen a valóság drasztikusabb, nagyobb kiterjedésű megváltoztatása a valóságot leíró manaháló nagyobb szegmensének átformázását igényli. Ennek a törvényszerűségnek a kiaknázására épülhettek egykor az óriási kiterjedésű crantai kősorok, melyeket mágikus jelként használva a manaháló mind nagyobb szegmensét próbálták irányításuk alá vonni, hogy ezáltal istenkirályokká válhassanak. Továbbá ugyanennek a gondolatmenetnek a mentén az ősfajok mágiája pedig azért elsősorban a rombolásban hatékony, mert természetéből fakadóan megrengeti, rongálja manaháló mintázatát, miáltal természetszerűleg az azáltal leírt valóság szerkezetére is elsősorban rombolólag hat, annak más irányú manipulálása ellentétes a természetével, ezért sokkal nehezebb is számára.)
3.) További – Godon szempontjából igen fontos – implikációja a fentieknek, hogy a manaháló olvasásával a valóság és a történelem változásai is kiolvashatók.
Hasonlóképpen ahhoz, ahogy egy mágikus konstrukció mintázatát vizsgálva a varázslók képesek megfejteni annak hatását, úgy egy ezzel rokon, de nagyon eltérő léptéken egyesek a manaháló mintázatát, érzetét, ízét (dinamizmusát) olvasva-érzékelve képesek következtetni az azáltal meghatározott fizikai valóság eljövendő változásaira és eseményeire – vagyis képesek jósolni. A benyomások többnyire megérzések, látomások, álmok formájában törnek a kiválasztottra, mivel a manahálóból szerzett információkat az emberi elme azok léptéke miatt csak töredékesen képes befogadni, s e töredékeket legjellemzőbben ilyen formákban dolgozza fel. Ez többnyire ösztönös, általában csupán alkalomszerűen manifesztálódó adottság, ami nem függ össze közvetlenül a mágikus képességekkel és képzettséggel, mivel bár azokkal rokon, mégis gyökeresen más jellegű érzékenységet feltételez. Ettől függetlenül nem elképzelhetetlen, hogy valamelyest akár tanulható is lehet. Úgy gondolom, ez lehet a jövőlátás képességének egyik módja/magyarázata Yneven.
(A fentiek a készülő mágikus világképem egy majdani, sokadik fejezete volnának.)
Innentől Godonra fókuszálva:
Az alábbiakról elöljáróban: elképzelésem szerint Godon mágikus magaskultúrája messzemenőkig támogatta a mágia újító szellemű megközelítését. Ennek megfelelően a birodalom fénykorában nagy számú mágikus irányzat és hagyomány, valamint számos magiofilozófiai eszmeáramlat létezett egymás mellett, melyek a mágia különféle filozófiai (és egyúttal nem ritkán – de nem feltétlenül! – technikai) megközelítéseire alapultak. Ezen irányzatok léte és versengése meghatározó eleme volt a birodalom szellemi, politikai és kulturális életének, s ezen kívül a mágikus módszerek és varázslási technikák elképesztően széles tárházának létrejöttét eredményezte – a legmagasabb rendűnek tekintett, szinte már tisztán szellemi-magiofilozófiai eszmeáramlatok mentén szerveződő iskoláktól egészen a mágia köznapi, alkalmazott tudományként történő felhasználásán alapuló hagyományokig (pl. kovács- és mezőgazdasági mágia, vagy egyes mágikus-művészeti irányzatok). Az alábbiakban ismertetett módszer még a mágiát aktívan használó rétegek (hagyományok) közül is csak a magasabb rétegek számára volt hozzáférhető, mivel a mágiatudomány legmagasabb beavatási fokát jelentette és az utókor számára már elképzelhetetlenül magas fokú metamágikus ismereteken alapult, aminek az elsajátítása a birodalomban sem volt szükséges/lehetséges mindenki számára. Godon legjelentősebb mágikus művei és konstrukciói kivétel nélkül csakis ezen módszer segítségével jöhettek létre – miáltal tulajdonképpen Godon társadalmi-gazdasági berendezkedésének és jólétének alapját képezte.
4.) A godoni magasmágia legfelsőbb foka a varázslatok létrehozása során nem csupán formázta a manát, hanem módot talált rá, hogy a Kristályszférák felé kinyúlva azokon is átszűrje azt.
Mivel a Kristályszférák eleve arra rendeltettek, hogy a manahálóra gyakorolt hatásuk révén Ynev valóságát újra- és újraformázva magukat a Korokat és Ynev egész történelmét irányítsák, ezért amikor a godoni mágia a létrejötte során a Kristályszférák esszenciájában is megmerítkezik, az igen erős katalizátorként hat a létrejövő hatások valóságformáló képességére nézve. A folyamat során a létrehozott mágikus konstrukciók, magukkal a Kristályszférákkal összevetve elenyésző mértékben ugyan, de valamennyit átvesznek azok egyes jellemzőiből, miáltal a létrejövő mágikus mintázat – hasonlóképp a Kristályszférák manaháló-alakító hatásához – hajlamos a maga képére hajlítani a környezetében lévő manát. Mágusaik ezáltal elképesztő energiákat voltak képesek mozgásba hozni.
(Úgy képzelem, hogy ezen metódus elméleti magjának egy nagyon töredékes, erősen eltorzult – és a Hetedkorra már elfeledett forrású – szórványemléke épült be jóval később a bárdmágiákkal kapcsolatos mondakörbe, s innen ered az a legenda, miszerint a bárdok a Felsőbb Szférák energiáiból nyerik a hatalmukat.)
5.) A dolog sajnálatos mellékhatásaként az így létrehozott mágikus konstrukciók a környezetükben lévő manára gyakorolt hatásuk révén óhatatlanul megbolygatták a régió manahálójának rendjét (ahogy sokkal nagyobb léptékben a Kristályszférák is teszik a mozgásuk során). Ennek eredményeképp a godoni mágia „maga felé rántja” a környezetében a manahálót, miáltal a hatáskörében lévő mágikus jelenségeket, konstrukciókat, mintázatokat – ha csak azok is nem ugyanilyen módszerrel jöttek létre – hajlamos volt „felborítani” – azok mágikus struktúráját megzavarta, gyakran a működésképtelenségig eltorzította.
(A jelenség bizonyos tekintetben hasonlít az ősfajok hatalomszavainak egyéb mágiákra gyakorolt hatására, azzal a különbséggel, hogy míg a hatalomszavak az aquirtól kifelé haladva elsöprik a varázslatokat, addig a godoni magasmágia a manahálót rántja maga felé, s ezzel „felborítja” azok mintázatát.)
6.) Ez, ha kicsúszik az irányítás alól, akár a teremtés művét is veszélyeztethette volna, hiszen az Ynev valóságát leíró és meghatározó manaháló olyan mérvű megbolygatása, mint amit a Kristályszférákkal történő manipulációk jelentettek, akár katasztrófához is vezethet. Részben a veszély felismerése, részben pedig a szükségszerűség vezetett a godoni magasmágia egyik legmonumentálisabb művének létrehozásához.
Godon mágikus szempontból strukturális jelentőségű pontjain gigantikus dolmenek emelkedtek. Az általuk alkotott összefüggő rendszer hozta létre és szabályozta azt a mágikus hálót/mezőt, melyen keresztül a godoni mágia képes volt a maga képére formálni és fenntartani a Shogomand-fennsík egészének életkörülményeit az időjárás-szabályozástól kezdve egészen a birodalom mágikus védelméig. A rendszer szabályozása és felügyelete egy erősen specializálódott belső kör, a dolmenmágusok rendjének feladata volt, akik messze a legmagasabb fokú metamágikus beavatottak voltak. Szükségük volt erre a tudásukra, mivel a dolmenrendszer legfontosabb feladata – a fentieken túl – a manahálóra gyakorolt hatása volt.
Egy végletekig a godoni mágiára optimalizált, egész Godon területét lefedő zárványt hoztak ugyanis létre általa a manahálóban. Ennek feladata a manaháló „kifeszítése” volt a birodalom területe fölött: nem akadályozta a magasmágia kibontakozását, de a manaháló stabilizálásával a dolmenrendszer teljes területén megelőzte, hogy az a létrejötte során tönkretegye a már meglévő mágikus konstrukciókat (a terítő sarkára akasztott nehezékekhez hasonlóan, amik így megakadályozzák a terítő gyűrődését).
Ezáltal Godon területén a godoni magasmágia a mellékhatásai nélkül volt képes működni, ami alapvető feltétele volt annak, hogy a tisztán mágikus alapokon nyugvó godoni kultúra létrejöhessen.
(A fentiekben keresendő egyébként a magyarázat arra a kérdésre, hogy miért nincs nyoma a tiszta godoni magasmágiának sehol a korabeli testvérkultúrákban, de még a godoniból kivált és kifejlődött utódkultúrákban sem [nagyon fontos, hogy ez csak a tiszta godoni magasmágiára áll, ami a fentebb leírtak szerint működött! Az alacsonyabb rendű mágikus hagyományok és módszerek nagy számban túlélték/túlélhették a birodalmat, sőt már annak fennállása idején is kiszivároghattak onnan]. A birodalom – a dolmenrendszer – területén kívül a fenti módszerrel működő tiszta godoni magasmágia, bármilyen közösség érdekében próbálták volna is használni, magában hordozta a veszélyt, hogy a meglévő mágikus konstrukciók felborítása révén többet ártott, mint használt. Ennek köszönhető az is, hogy Godon soha nem törekedett területi expanzióra: a dolmenrendszer további bővítése aránytalan mértékű befektetést igényelt volna – sőt az sem kizárt, hogy a manahálóban ilyen módon létrehozott zárvány egészen egyszerűen nem volt tovább növelhető az összeomlás veszélyeztetése nélkül.)
7.) A fentiek azonban nem várt következménnyel is jártak, melynek mibenlétét és magyarázatát Godon is csak akkor értette meg, amikor már késő volt: a dolmenmező a manaháló „kifeszítésével” elfedte annak természetes áramlatait, miáltal gyakorlatilag elkendőzte a jövő áramlataira érzékeny jósok, jövőlátók képességeit. Elképzelésem szerint a jóslatok és próféciák a birodalom fénykorában már egy múltba vesző tudomány voltak, ami magukat a mágusokat is komolyan frusztrálta, de mivel nem ismerték a magyarázatát, úgy vélték, maga a képesség van kihalóban a godoni nép körében. Vizsgálták és kutatták jelenséget, de csak későn ismerték fel az okát.
(Részben ez okozta a bukást, mivel így egyrészt Krán offenzívájának hullámai figyelmeztetés nélkül érték őket, másrészt a birodalmuk sérthetetlenségébe vetett hitük az utolsó, legkritikusabb pillanatokban omlott össze. Addig nem voltak felkészülve a kudarcnak még a lehetőségére sem – nem számoltak vele, s nem is készültek „B” tervvel, ha mégis bekövetkezne.)
8.) Godon mágiájának kielemzése nyomán a háború második felvonásában (az aquirok bevonását követően) a kráni stratégia egyik legfontosabb célja a mágusbirodalom mágikus struktúrájának legfontosabb alapköve, a dolmenrendszer lerombolása volt. A támadássorozat kezdetben csak szórványos eredményeket hozott, majd a háború csúcspontján sikerrel járt és a dolmenmező összeomlott, ami végleg megpecsételte Godon sorsát, mivel minden további mágikus ellenállás Godon részéről a saját felépítményeit is rombolta.
9.) A mező leomlásával azonban egyúttal hirtelen újra életre kelt az elveszettnek hitt képesség is, az arra érzékeny emberek tömegeit kerítették hatalmukba az évezredes gát mögül elemi erővel felszabaduló látomások, jósálmok és próféciák, melyek mind halálról és a birodalom pusztulásáról, a kultúra vesztéről szóltak. Ezen a ponton azonban már késő volt a figyelmeztetés: noha a birodalom egyre romosabb maradványain még dúlt az elkeseredett háború (gyakorlatilag ekkor ért a tetőpontjára, lévén a terület a dolmenmező nélkül védtelenné vált, s Krán immár számolatlanul küldhette seregeit és mágiahasználóit is), a bukás gyakorlatilag már bekövetkezett.
A későn jött felismerés, hogy saját maguk az okai a jövőlátás képessége elvesztésének, s hogy ezáltal közvetve önmagukat okolhatják a Kránnal szembeni kudarcért, sokkolta a még meglévő godoni mágustársadalmat. Legérzékenyebben az egyébként végtelenül elvont, sokak szemében ridegnek tűnő, szinte embertelenül letisztult, érzelemmentes gondolkodást megtestesítő dolmenmágusok rendje reagált rá, akik a jövőlátást akadályozó mező létrehozóiként a teljes felelősséget magukra vállalták a történtekért. Ezen kívül a legavatottabb metamágusokként a legérzékenyebbek voltak a manaháló változásaira, s ezért körükben igen nagy számban törtek felszínre a jövőlátó képességek. De végtelenül racionális gondolkodók és elemzők lévén nem érhették be homályos utalásokkal és álomképekkel, amiket az emberi elme korlátolt felfogóképessége a manaháló áramlataiból ráömlő hatalmas mennyiségű információból feldolgozni volt képes.
Bizonyosságokra volt szükségük, hogy megmenthessék elbukóban lévő kultúrájukat, melynek bukásáért súlyos felelősséget éreztek, többre, mint amit az emberi elme képes volt feldolgozni:
10.) Elkeseredett lépésre szánták el magukat: kidolgoztak és végrehajtottak egy szertartást, melyhez még csak hasonlót sem végeztek korábban Godonban (vagy máshol). Halandó életükről lemondva tisztán szellemi lényekként egyesültek, hogy megalkossák azt a szupertudatot, ami képes lehet a manaháló áramlataiból kiolvasható összes benyomást elemezni és feldolgozni, s hogy ezáltal önmaguk feláldozása árán ugyan, de legalább a nép és a kultúra számára megleljék a túlélés módját. Ha még lehetséges. A szertartás olyan erőket mozgatott meg, amilyenekre nem volt még példa a birodalom történetében. Godon leghatalmasabb metamágusainak teljes rendje a Krsitályszférák erejét is felhasználva, önnön életének feláldozásával hihetetlen szertartásban egyesítette elméjét, mely által sokkal többé váltak, mint pusztán a résztvevők összessége. A létrejövő hihetetlen szellemi entitás/csoporttudat, valamint a születését kísérő mágikus energiák mértéke azonban olyasminek a figyelmét is felkeltette, amire senki sem számított, mi több a létezését sem sejtették:
11.) A történtek az Egy egyik évezredek óta nyugvó szilánkját is felrázták a szendergéséből. A korlátozott (ekkor még épp csak ébredező) öntudattal bíró szilánk rátalált és céljaival azonosulva összeolvadt a születőben lévő/formálódó szellemi entitással, miáltal még sokkal többé tette, mint amivé az magától valaha is válhatott volna.
A létrejött hatalom elvégezte a kitűzött feladatát és szinte korlátlannak tűnő képességeivel immár képes volt elemezni sors lehetséges mintázatait. Felmérte, s szomorúan állapította meg, hogy Godon már nem menthető, a kráni offenzíva a birodalom bukása nélkül immár megállíthatatlan. Tisztán szellemi lényként, a dolmenmágusok rendjének küldetéstudatától vezérelve és az Egy esszenciája által is hajtva azonban továbblépett, s a lehetséges jövőket megvizsgálva felismerte, hogy a nép és kultúra ugyanakkor mégis tovább élhet, még ha valamelyest megváltozott formában is: az éppen formálódó, összekovácsolódó birodalom, Shadon, mely egyébként is Godon örökségére épült, megfelelő segítséggel képes lehet biztosítani a nép továbbélését, melynek megóvását az entitás a születésekor célul választotta.
12.) Ezért a megállíthatatlan bukás elleni elveszett küzdelmet hátrahagyva elfoglalta az éppen kialakulóban lévő shadoni hitvilág vezető pozícióját, hogy azon keresztül vezethesse tovább az elbukott birodalom örököseit: felvette Domvik szerepét.
(A megjelent forrásokban korábban háromféle Domvik-eredetelmélet létezett: Domvik, mint a godoni istentrió hitének továbbélése, Domvik, mint „kreált” isten és Domvik, mint az Egy egyik többé-kevésbé öntudatra ébredt szilánkja. Azért alkottam a fenti elképzelést, mert ahelyett, hogy ezek közül csupán egyet válasszak, mindegyik igazságát szerettem volna megőrizni, s így a fenti történetben egyesítettem a három eredetet.)
+1.) A dolmenmágusok rendjének önfeláldozása egy másik nem mellékes mellékhatással is járt. Közvetve ennek köszönhető, hogy a tiszta godoni magasmágia hagyománya végül nem éli túl az ország pusztulását, hiába menekülnek meg – amint az köztudott – godoni mágusok akár nagyobb számban is. A befogadó közösségekben (pl. Shadon és Pyarron) a tiszta godoni magasmágia használatától és átörökítésétől ugyanis tartózkodni kényszerülnek annak mágikus konstrukciókat romboló hatása miatt – amivel többet ártanának, mint használnának annak a társadalomnak, amibe beilleszkedni próbálnak –, az a tudás pedig, ami az ezt megakadályozó „mező” létrehozására volt képes – ti. a dolmenmágia –, a dolmenmágusok rendjével együtt kihalt.
(Nekem legalábbis mindig is bökte a csőrömet, hogy hogyan lehetséges az, hogy a Godonnal párhuzamosan élő utód- és testvérkultúrákban sehol sincs nyoma a tiszta godoni mágiának, de még a menekülő máguscsaládokat befogadó társadalmakban nem tudott fennmaradni a hagyománya, csupán nagyon higított, vagy lebutított formában. Sosem éreztem ehhez elégséges magyarázatnak azt, hogy a godoniak olyan irigyek lettek volna, hogy egy sem adja tovább közülük soha senkinek a hagyományt, azt pedig, hogy magától kikopott a tudás, nehéz volna elfogadnom, figyelembe véve, hogy számos mágus Pyarronba is menekült, ahol pedig nyilván megőrizték volna, ha valaha is a birtokába jutnak. A fenti koncepciók együttesen szerintem magyarázatot adnak erre a kérdésre is.)