Első emlékem a hideg. Ahogy a téglaház előtt állunk, sorban, mindannyian. Arra nem emlékszem, hogy éhes voltam e, pedig valószínűleg igen. Mindig éhesek voltunk. Mégis a hidegre emlékszem a legjobban. Az a nap más volt, onnantól kezdve éreztem, hogy reggel felkeltem és a folyosóra lépve összemosolyogtam a kosfejjel a falon. Rongynyuszi velem volt ott a sorban.
A nevelőnek nem emlékszem az arcára, csak a nyakáig begombolt fekete mellényére ... és a pálcára. A zsákruhán keresztül fújt a szél ... de hideg volt. Arcom még égett a fájdalomtól, mikor este durván levágták a hajamat a késsel, amivel a halat pucolták ebéd előtt. Csak Rongynyuszi ad meleget.
Milyen vékony voltam és milyen kis vékony. Ugyanolyan mint társaim, név nélkül álltunk együtt a sorban. Semmi sem különböztetett meg tőlük. Talán csak a didergés. Valaki sírni kezdett, hideg volt, hajnal előtt, fáradtak voltunk. A nevelő segédei járnak körbe, közöttük egy görnyedt hátú öreg. Sorra mutogat ránk és akkor a segédek nyakunknál fogva meggörbít minket.