CXXIX (129.) Krónikák Hírlevél – Harminc esztendő
Líthas Kalandozók,
Hát elérkezett a várva várt 6. Regélő Főnix Szerepjátékos Találkozó ideje is. Szeretettel meghívunk hát titeket, hogy legyetek részesei a sorban következő kalandunknak. A következő évet a rendezvényünkkel kívánjuk nyitni, és a pontos dátuma 2024. január 13 (szombat).
Túl az árulók vasmarkán és az Átoktengeren feltárult Új Világ övében, a Hősök és Bajnokok Théa minden szegletéből megérkeztek, hogy a történelemnek új irányt szabjanak karddal, muskétával és ágyúsortűzzel.
Lezárult a 17. Hősök Napja(i), melyen öt kalandmester mesélésének össztüzében tárulhatott fel rengeteg új élmény, kaland, meglepetés és felfedeznivaló. A rendezvény kalandmodulja napokon belül kikerül, addig azonban a Nagy Utazásról megtérő kalandorok elregélhetik egymásnak élményeiket és tapasztalataiaket egymásnak az alsónánai őszi táborunkban töltött napjaikról.
Jövőre remélküj ugyanilyen szikrázó napsütésben és vérpezsdítő programban lehet részünk, talán már egy egészen másik korba és játékba elmerülni, de addig is, a 7tenger megmarad nekünk és mindaz, ami két kiadós étkezés között az életből csak jutni tud.
Végére érünk Caleb D'Avrem mellékküldetésének és közös kalandjának Isidor de Sedierta lovaggal. Aki szemfüles felfedezheti a korábban már megírt finálé egy epizódját az egykori Elveszett Mesék táborainak háttéranyagaiból, de remélem, (így tíz év távlatából) hogy sikerült a korábban megírt részlethez hozzáírnom a novella szövegét, hogy ne okozzon nagy(obb) zökkenést (mint amit a 8 éves hézag okoz).
Időközben feltűnt, hogy a korábban linkelt zenék és "multimédiák" egy része elérhetetlenné vált a világháló Streisand-effektet sem tűrő, törvénytelen tengerén. Legyen hát. Egy későbbi időben még majd igyekszem a novella különálló részeit összeszerkeszteni egy pdf-be, ahol szövegesen pótolom majd az illó aláfestéseket. Hátha lesz, aki hiányolná őket. Az "összeszerkesztés" alatt valódi(bb) szerkesztést is gondolok majd, mert hát néhány mondat nem azt jelenti újraolvasva, mint amilyen célt szántam neki eredetileg a korábbi részekben.
Addig viszont álljon a Nap papok titkáról mindent(?) lerántó fejezetegyüttes ami, ha csak egy mosolyt vagy nevetést kivált az olvasóból (bármilyen előjellel is) akkor eléri az alkotó által kitűzött célját. Jó szórakozást hozzá.
Ebben a bejegyzésben tudtok csapatot keresni és magatokat (és/vagy karaktereteket) bemutatni leendő játékostársaitok számára. A rendezvényre való jelentkezés a kiírás után, novemberben kezdődik el és már kész előtörténetekkel és kidolgozott előtörténetekkel történik.
“Ahol egy kalandozó van … ott előbb-utóbb feltűnik több is.” Az ősi bölcsesség módjára ebben a bejegyzésben van mód csapatot verbuválni, illetve pótolni a hézagokat a csapat soraiban. Érdemes elérhetőséget is írni a hozzászólásokhoz a könnyebb kommunikáció végett. Jó csapatkeresést kívánunk.

A harcművészek bár mindig is a M* része voltak, de időről-időre kilógnak a világból éppúgy, mint a játékrendszerből. Ezzel alkalomról alkalomra lehetőséget adtak alkotókedvű játékosoknak, hogy a maguk módján formálják és alakítsák a kasztot és a mögöttes mechanikákat. A határ (a csillagos égnél valamivel lentebb) az otthoni kalandmester és rendezvények karakteralkotása voltak általában. (A bejegyzést díszítő kép Donnie Yen legújabb filmjéből, a Sakra képkockái közül származik.)
Mindig jó azonban újabb és újabb variációkat és gondolatokat megismerni a témában. Ilyen most ez a cikk is Cundior tollából, aki a már ismert harcművészeteket mutatja be valamivel újabb, részletezett és így fejleszthető formában. Ajánljuk otthoni kipróbálásra vagy legalább egy végigolvasásra, hogyha a téma nem áll messze tőled. Összesen 3 oldalas, ehhez képest vannak jó gondolatok benne.
Letöltés: harcmuveszstilusoktechnikai(cundior)kalandozok
(forrás: kalandozok.hu)
„Annyi csillag van az égen.
Nézd, milyen magasan vannak
Van, amelyik vezet és van, amelyik lehull.
Melyiket kövessem én…”
– Cloud Boohen
Harminc esztendő. Ennyi ideje kalandozhatunk mi magunk is Ynev világában a Fekete Dalnok, a Messor, a Kopó és a Sötét Zarándok nyomában járva, olykor csak egy-egy díszletnyi házsorral elválasztva tőlük a magunk karakterének kalandjait, végzetét és sorsát alakítva. Ebben a mozgalmas és eseménydús három évtizedben sokan megélhettünk fényes vagy csendes győzelmeket, szerelmeket, bajtársiasságot, árulást. Olykor kiléphettünk, hogy megismerjünk más tájakat, rendszereket, világokat, szokásokat, de valami mindig visszahúzott minket.
Habár mi magunk is szeretünk sokat beszélgetni, vitatkozni és írni a varázsló eszköztáráról, ami az eltelt 30 évben kifogyhatatlan témának bizonyult a M.A.G.U.S. rajongói körében mégis külön öröm, amikor egy játékos gyűjtését/segédanyagát/hozzájárulását tudjuk megosztani veletek.
Legutóbb hasonló (de nem ugyanilyen) formában Vampira Boszorkánymágia kisokosát tettük közzé, ami minőségbeli ugrást hozott nekünk az otthoni életútjátékainkba most pedig egy, a rendezvényeinket résztvevő játékos saját gyártmányú kártyakészletét mutatjuk be.
Lunatica a maga és csapata játékát dobta fel/könnyítette meg az egynapos rendezvények ismeretes tempójában azzal, hogy az egyes mozaikoknak külön álló és magyarázó/tisztázó lapokat szerkesztett, kinyomtatta és kivágta magának. Egy minimális unszolás hatására pedig szívesen elküldte, hogy másoknak is segítségére lehessen ez az anyag. Saját bevallása szerint ő az alábbi pdf-et A/3-as és színes nyomtatásra optimalizálta, szavaival élve "ennél kisebbhez nagyítót érdemes mellékelni". Hálásan köszönjük neki és remélem lesz, aki kipróbálja majd otthon és rendezvényeken is.
LETÖLTÉS: Varazslat_mozaikok
Az Ynevi Krónikák novellagyűjtemény újabb darabjában egy éjszakát töltünk a Démontanya fogadóban. Sajnos nem derül ki (számomra legalábbis), hogy merre található, így kvantum-ellátóegységként bárhová elképzelhető olvasóként és mesélhető kalandozóként. A történet ideje sincs kőbe vésve, de a főszereplő szavaiból kiolvasható Gorvik már-már a perszonáluniós felé hajlik.
Sajo más írásai (Mini történet egy Arel papról, Kit lehet lovagnak tekinteni?) a 2000-es esztendő októberére datálódnak, de még az annál is régebbi M* levelezőlistán is aktív volt, így elmondható, hogy ez az írásai is még egy (internet h)ősköri darab. Világképe és szokatlanul sötét hangulata miatt is inkább érdekesség, mintsem szorosan és szervesen a közösen vállalt és épített mitológiánk része, de megőrzésre és figyelemre mindenképp érdemes. Jó olvasást!