Kalandorkrónikák

Erion, egy névtelen raktárban, egy nappal az ünnep előtt

...nemsokára beér a hajó, az álmok megmutatták már közelségét, az Árnyékúrnő pedig számít ránk, evilági szolgáira! – végignézett a lelkes amatőrökből álló csapaton, akik hetekkel korábban csupán Noir sokadik áfiumbarlangjának közösségét alkották. Egy ifjú papnő rajongása és lobogó hite viszont változtatott ezen. Amennyiben az előttük álló próbát kiállja, úgy lehet, viszi is valamire a kyr leányka.

Az egybehangzó éljenzés azonban elmaradt. Látszott, hogy elkél a további biztatás, főleg a sarokban feszengő Kliwert-nek. Az elmúlt pár napban nem volt a helyzet magaslatán. – Tekintsetek magatokra kiválasztottként! Szükség van rátok a Lishia és a vele lévő ajándék biztonságos célba juttatásához, mert ellenségeink számosak, a felprédált hajó is ennek jele volt. Az előttetek álló éjszaka eseményei után nevetek nem merül feledésbe a hit újbóli felvirágoztatásával kapcsolatban! Az Úrnőért! – zárta ezzel a beszédét és ezt visszhangozta a terem is. Mivel az öreg Morris látta, hogy elérte a célját, ezért intett és eddigi ülőhelye, egy pár zsák szalmával kényelmesebbé tett láda felé indult.

Az északi városállamok káoszában, egy hétre Eriontól és az ünneptől

A kocsiszínben olajlámpák imbolygó fényében figyelte, ahogy sürgő kezek, a fogadós fiai, helyére teszik kevés csomagjukat a felkészített kocsira. Magában számba vette a tartalmukat, ahogy a két zsák és három utazóláda egymás után felkerült a járműre. Egy hangosabb koccanást követően ingerülten szólt oda a pakolóknak:

- Óvatosabban, ha kérhetem! Mit nem értettek abból, hogy törékeny!

- Elnézést! Értettük jó uram! – jött a serkenő bajszok alatt eldünnyögött monoton válasz.

Újabb nevesincs porfészek és pár napos kényelmetlen zötykölődés a következő kapuval rendelkező önjelölt hercegségig. – gondolta magában Gel’z és kényszer cselekedetként megtörölgette homlokát a bársonnyal szegett mellényéből előkotort hímzett zsebkendővel, melynek fehér vásznán az on-Barev ház zöld szalamandrája izzadt hasonlóképpen.

Morogva indult vissza a fogadó fő épületébe és út közben ismét a bensőjét mardosó komor gondolatok szegődtek társául. “Szerényen élj, de gazdagon!” – mondogatta mindig a nagyapja intelemként. Mekkora ökör volt, hogy nem hallgatott a családi igazságra és a nemesi cím ígéretéért ritkán látott csodákat tett a hercegi udvarokban... most meg kutyabőrrel ugyan, de itt remeghet az életéért és a család jövőjéért. Az egyik fogadott testőre néma biccentéssel jelezte az ajtóban, hogy a csomagok nem maradnak figyelem nélkül. Egy volt a három közül, képzett harcos és világjárt ember mindahány, drága aranyakon szerzett biztonság.

Elkélt a jelenlétük, Riegoy-tól idáig nem volt veszélytelen az út, főleg, ha az ember a Barrakudák visszautasíthatatlan ajánlatát mégsem fogadta el. Mindent megtettek a baj elkerülésére, ezért is volt az elmúlt hetek vesszőfutása kaputól kapuig, hogy biztosan nyomukat veszítsék. Ismét megtörölte az arcát egy nagy sóhaj kíséretében.

Nem tudja mi lett volna, ha a kedves kis unokahúga, aki elvileg tanulmányait töltötte a Városok Városában, nem állít be az ajánlattal. Mennyit változott! Viszont az időzítés tökéletes volt, Ő pedig megragadta az alkalmat. A családja életét a saját kezében akarta tudni, de azt, ami múltjukat és a jövőjüket jelentette Lishiával küldte el és csak remélhette, hogy jól döntött.

Még pár nap, még pár ugrás és Erionban kiderül…