VII. Regélő Főnix Szerepjátékos Találkozó

Azt terveztem, hogy az idei évben, ahova csak tudok, eljutok és játszani fogok. Nem állhat se kötelezettség, se család az utamba, és ahol csak lehet, én bizony a hobbimnak fogom szentelni, amim van. Erre a felvetésemre még tavaly a kedves nejem ugyan elég rosszul reagált, de végül mégis úgy alakult, hogy meg tudtam oldani, hogy majd’ az összes M.A.G.U.S. tematikájú versenyre / találkozóra / rendezvényre el tudjak menni. Na persze hátra van még a XXVIII. Kalandorkrónikák, de ott már mesélni fogok, úgyhogy hivatalosan is lezárom magamban ezt a fantasztikus időszakot 😊. Ahova meg nem tudtam, vagy nem fogok tudni eljutni, azt őszintén sajnálom, de talán majd egyszer egy újabb hasonló évben az is összejön.
A színdarab sikeresen véget ért, és hatalmas vastapssal kísérve gördült le a függöny a Rais Terhanban. A kalandozók egy teljesen újfajta kihívásban mérettetették meg magukat, és győzedelmeskedtek. Reméljük, hogy mind jól éreztétek magatokat, és kipróbáltátok képességeiteket a színház egy ilyen művészi formájában. Köszönjük, hogy velünk tartottatok, és amennyiben még nem játszottátok a kalandot, vagy szeretnétek otthon is kipróbálni magatokat a színpadon, engedjétek meg, hogy elétek tárjuk a forgatókönyvet!
Nagy örömömre szolgál, hogy megoszthatom a debreceni Regélő Főnix Szerepjáték Klub egyik tagjának, Wulfnak egy fantasztikus alkotását. Elsőnek lép ki a nyilvánosság elé a honlapon, és ehhez egy nagyon méltó kalandot választott megírásra. Igaz sokáig kellett könyörögni az első lejátszó csapatnak, hogy fordítsa le az eredetileg megírt angol változatról, de nagy örömünkre ez megtörtént, és többszöri mesélés után biztos kézzel "vetette papírra". Fogadjátok szeretettel szavait és a kalandmodult:
Végre kiderült minden árulás és minden macska össze farkát is megtalálta mindenki! Lezárult a VI. Regix találkozó és remélhetőleg mindenki hazajutott már és elkezdte kipihenni a szombati találkozót vagy az azutáni nagy tivornyát.
Arra kérünk benneteket, hogy legalább néhány szóban írjátok le a véleményeteket akármiről a rendezvénnyel kapcsolatban, itt hozzászólásban és mi annak megfelelően fogunk tovább haladni :) Mindenki véleménye nagyon fontos!
Jó pihenést és találkozunk legközelebb!

1995. júliusában jelent meg az a példánya a Rúna magazinnak (2. évfolyam 2. szám), amelyben helyet foglalt ez az eredeti cikk. Ennek célja az írója (név szerint Lidérc) szerint az, hogy segítsen a kezdő szerepjátékosoknak abban, hogy minél részletesebben ki tudják alakítani a szerepüket mielőtt leülnének az asztalhoz, és ne csak egyszerű számhalmazok legyenek.
A debreceni Regélő Főnix Szerepjátékos Klub tagjainak nagy része, a Don vezetésével pedig még a tavalyi évben nagy dolgot vitt véghez: kiírta és kiegészítette az eredeti cikkben szereplő táblázatot, úgy, hogy minden részében legyen valami érdekesség. Ahogy a címben szerepel, nem lehet minden hibátlan, de itt azért próbálkoztak erre törekedni.
Sziasztok!
Már mindjárt itt van a rendezvény és ameddig várakoztok az írópáros megörvendeztet mindenki még egy utolsó hangulatkeltő novellával a hajrában. Jó szórakozást a hangolódáshoz ;)
Ezen felül közérdekű közleményként jelezni szeretnénk, hogy a rendezvényen tiszteletét teszi Kornya Zsolt, azaz Raoul Renier. Biztosra vesszük, hogy amennyiben elhozzátok dedikálandó könyveiteket, akkor szívesen ellátja őket aláírásával.
Megérkezett a kaland első hangulatkeltője Lui tollából ami az első információkat csepegtetéséről gondoskodik. Jó olvasgatást kívánunk mindenkinek. :)
Jelezni szeretnénk az érdeklődőknek, hogy az előzetes jelentkezésnél már több mint 10 csapat küldött jelentkezési igényt. Ez azt jelenti, hogy amint a karakteralkotás is kikerül, valamint minden lehetőség adott lesz, az első 10 csapat jelentkezését fogadjuk el BIZTOSRA akik mindent a kiírás alapján elküldenek. Mindenki más várólistára kerül. E-maiben mindenkivel tartjuk a kapcsolatot és amennyiben kérdésetek van írjatok bátran!
Líthas Kalandozók,
Hát elérkezett a várva várt 6. Regélő Főnix Szerepjátékos Találkozó ideje is. Szeretettel meghívunk hát titeket, hogy legyetek részesei a sorban következő kalandunknak. A következő évet a rendezvényünkkel kívánjuk nyitni, és a pontos dátuma 2024. január 13 (szombat).