I. Hullámkirály Találkozó

Hősök Napja
Ennek is vége van, azt kell, hogy mondjam, hogy egyre nehezebben hagyom ott a táborokat, és egyre nehezebb összeszedjem a gondolataimat, hiszen hacsak pár nap de mégis annyi minden történt. Ebben a topicban várjuk az élményeket, észrevételeket, vagy a virtuális vállveregetéseket esetleg farbabillentéseket!
Várom 4 ember jelentkezését egy teszt jellegű CoC játékra. Első rendszerhez kötött horror mesémhez várom a jelentkezését olyan embereknek, akik nem egy humorosabb, hanem egy kicsit megborzongatóbb játékra vágynak a pénteki napon A karakteralkotás részleteit privátba Facebookon vagy e-mailben történnek majd meg. Addig pedig fogadjátok rövidke kedvcsinálómat:
Ne feledjétek már csak alig 2 hét van a jelentkezésből. Mint láthatjátok már kikerült 3 kaland, és ez még a pénteki napra mindenképp bővülni fog, ha valaki úgy érzi még, hogy mesélne nyugodtan lehet jelezni.
Alább pedig olvashatjátok a hangulatkeltőt a kalandhoz, reméljük felkészültetek a történet lezárására.
Pénteki napra várok 3-4 játékost légi kalózkodásra, zsebórákkal, mechanikus robotokkal és minden nyalánksággal. Akit érdekel itt olvashat utána kicsit mit is takar ez a szerepjáték. Valamint a karaktereket miképpen lehet megalkotni, angol tudást igényel. Ha nincs rá mód a helyszínen segítünk megalkotni.
Semper Fi
Csütörtökön folytatódik a pocsék filmes téboly! A nyári emukalipszis után ezúttal egy alsó polcos vietnámi háborús akciófilm kerül terítékre, amire 3-4 vállalkozó kedvű embert várok. Egy olyan tesztoszteronszagú „műalkotás”, amitől nemhogy a mellkasod, de még a TV-d is kiszőrösödik! Tehát a következőkre lehet számítani: robbanások, kőmerev arcok, dagadozó bicepszek, mocskos szájak, artikulálatlan üvöltözés, bugyuta egymondatosok és szinte kifogyhatalan tárú fegyverek!Elkészült a karakteralkotás újabb kiegészítése, most nem történtek túl nagy módosítások rajta, csupán bekerült 1-2 apróság amit szerettünk volna ha része. Célunk továbbra is a karakteralkotással, hogy egyenlő esélyeket kapjon mindenki, mindemellett egyedi karaktereket lehessen alkotni, ezért csiszolgatunk finomígtatunk mindig az előnyök/hátrányok rendszerén. Így ha bármi javasla,t észrevétel, vagy jó tanács van, azt nyugodtan hagyjátok meg kommentben.
Az alábbi szabályokat használja mind a X. Hősök Napja tábor valamint a Regélő Főnix találkozó is.
Alkarjával takarja arcát a pengeként belevágó törmelék és porfelhő elöl. Halja, hogy páncélján kopognak kődarabok. Nagyon lassan tesz egy lépést oldalra, csak hogy ki tudjon támasztani, majd amilyen gyorsan jött megszűnik a légnyomás, majdnem orra bukik. Zavarja a szemét és orrát betömő kosz, próbálja érzékszerveit kiélesíteni, inkább kevesebb mint több sikerrel. Lassan felderengenek a vörösen kelő nap sugarai előtt a város körvonalai. Száraz cserepes ajkán halovány, erőtlen mosoly jelenik meg hiszen tudja, a vörös sugarak csak egyet jelenthetnek, felvirradt újra a
Hősök Napja