A tavalyi évről olyan mennyiségű beszámoló és írás érkezett hozzánk, hogy sokkal inkább az volt a nehézség mi maradjon ki, mit tudunk a többi anyaghoz és az eseményekhez kötni. Így esett (áldozatául) a dömpingben néhány remek írás, kampányleírás, előtörténet és novellakezdemény, hogy terjedelmi okokból (sem) kerülhetett be minden. Ráadásul még a „helykitöltő”, ynevi fogadókat is évről-évre bemutató passzusok is kimaradtak ezek miatt. A kalendárium korábbi cikkeire jellemző metázóbb történetek is háttérbe szorultak most, mert olyan érdemben szőtték tovább többen is egyes korábbi történetszálakat, hogy emeltem a kalapomat. Remélem sikerült megtartani a terjedelemben azt a mennyiséget így ezzel a szerkesztési munkával, hogy jövőre is legalább ennyi és ilyen minőségű anyagot kaphatunk, hogy alig győzünk majd válogatni és szelektálni közöttük.
Ishidu, a Voul, Hartyándi Mátyás, Magyar Gergely, Meran, Vampira, Komattre, Ensirion, Ettore, Messor, Angie, Széplaki Máté és Kálmi jóvoltából készülhetett el a történelmi raport a tavalyi évről. Jövőre is várjuk beszámolóitokat és leveleteket a gulandro@gmail.com címre.
ÉSZAK
Beriquel szigete felől a mágiaforgatók tapasztalata szerint támadások érték a manahálót az esztendő derekán. Ebben része volt legalább három olyan hajónak is, amelyek az olvadás után indultak el Khaan erődvárosából a kontinens felé. Az északi titkosszolgálat, a Második Haonwelli Titokkancellár és Alyr Arkhon maga vették kezükbe az ügyet … helyesebben választottak ki kalandozókat, hogy kivizsgálják az északi sziget rejtélyét.
Gianag földjén egy rettegett gonosztevőt, Larken Chozelt, akit Dögvész néven is ismernek szektája prominens vezetőivel egyetemben az inkvizíció egy hatóságokkal összehangolt akcióban foglyul ejtett és a romlást prédikáló kisegyházát felszámolta. A törpegyilkosságokkal is vádolt boszorkánymestert Tarinban tervezték bíróság elé állítani a Kyel egyház tiltakozása ellenére. A Karr-Khazad felé vezető úton azonban a rabszállító kocsiknak nyomuk veszett nem sokkal a határ átlépése után.
Erenben, a hideg évszak folyamán, egy időben a manahálóra sújtó támadással talán, különleges anomáliákat jelentettek Doran chronomágusai, akik az idő törvényszerűségeit vizsgálják. Az időjárás és az egyéb akadályok miatt csak hetekkel az esemény után tudták pontosan meghatározni a helyszínt, ahol értékes késő-crantai, korai-kyr birodalmi régészeti lelőhelyre bukkantak. A toroni diplomácia természetesen azonnal lendületbe jött és Erigow-al versenyezve igyekeztek kinyilvánítani elsőbbségüket a leletek felett.
Darecben, egy sajnálatos haláleset következtében megüresedett politikai helyre kiírt választásokat sokan az éves regatta verseny eredményének gondolják. Azonban szükségszerűnek tűnik, hogy a lehetséges jelölteket megvédjék minden olyan veszélytől, amelyek a falakon belül leselkednek rájuk és ehhez külországi kalandozókat bérelnek fel.
Dwyll- Unió, a Diabol-hegység oldalában emelt lovagvárba visszatért az élet, mert egyúttal a Napmadár Lovagrend is újra régi fényében tündökölhet Ranil áldásából, Ral da Ranga jóváhagyásával. Casnar sen, a naplovagok helyi nagyura pár esztendeje zászlóháborús veterán társaival együtt birkózott meg Driegde szolgáival és visszaállították becsületüket és hírüket is, így mostanra más rendek is hozzájuk fordulnak elsőként, ha úgy ítélik meg erejüket meghaladja az előttük oromló kihívás sötétje. (Körtvélyes Ákos: Napmadár, ha szárnyra kap)
Tiadlan kétes hírű kikötővárosában, a „két kérő (Toron & Gro-Ugon) közé szorult lotyónak” is csúfolt Sabaorban egy szörnyű évkezdés után végre megnyugodni látszanak a kedélyek. A kikötőben égig érő tüzes pilum jelezte egy ordani purgátor érkeztét, akit ismeretlenek, amint szárazföldre tette lábát, azon nyomban orvul megöltek. Egyesek szerint nyílpuska lövedék végzett vele, mások állították, hogy látták hirtelen elszenesedni és hamuvá égni.
Még aznap éjjel rengések rázták meg a szegénynegyedet is, több háztömböt is összedöntve, többszáz lakost temetve a romok alá. A rombolás epicentrumában álló ősi dologház a földdel lett egyenlővé, a megsüllyedt és beomlott utcák alatt pedig kyr kori katakombák tárultak fel. A sérülteknek és földönfutóvá vált nincstelen túlélőknek meghökkentő forrásokból érkezett segély és támogatás. Lestus Wisgar, az örökségét nemrég visszanyerő, korábban koldusbotra jutott hóbortos nemes, a nagy befolyásra szert tett Thenn kereskedőcsalád, illetve a 4 2 Hui nevű „önvédelmi társulás” (rosszakaróik szerint bűnbanda) kezdeményezései és spontán együttműködése gyorsan és hatékonyan kezelte a kialakult vészhelyzetet. Ezzel párhuzamosan mintha az Árnyéknegyedet lakó sokgenerációs szuke diaszpóra és az Enoszuke pusztulása óta idesodort menekültáradat közti, utcai villongásokig is eljutó feszültségek is végre alább hagytak volna. Sőt, a katasztrófára két nappal nyom nélkül megszűntek a lakosságot hosszú ideje kísértő tömeges rémálmok is, és a drágakőmágusok szerint az Antiss helyi anomáliái is kisimultak. Egyesek egy a még a XIII. Zászlóháború, és az akkori toroni hódoltság idejéből fakadó szörnyű átok feloldásáról suttognak.
Az év hátralévő részében tűzvész sem pusztított, sok év után először Sabaorban. Hogy a szerencsés fordulatok mögött pontosan mi állhat, kevesen tudhatják. Talán csak egybeesés, de alvilági források szerint a Medúzák fejvadászklán megbízatása egy kalandozócsapat kiiktatására is ezidő tájt került visszavonásra. A tartomány főura az egészre csak legyint, és az egészet leírja egy szerencsés előjelként – hisz végre unokája született!
Északkeleten, a Keleti Barbárok szállásterületén felütötte fejét a fekete iszonyat. Kereskedők számoltak be róla, hogy egy szekta veszi át törzsről törzsre a hatalmat a különböző törzsek felett és kezdi el terjeszteni befolyását, mint, ahogy a rossz hús betegíti meg a testet. Időről időre egy Fekete Orkán nevű bestia nevét rebesgetik a hegységen innen és túl és gyermekek eltűnése okán kérik a közeli városokban kalandozók segítségét. Ugyan érdemi válaszok még nincsenek a megannyi kérdésre, de sokan Morgena egy elfajzott, ezeddig bujdosó szektáját látják az ügy mögött. Azt beszélik, hogy a Gránitvadkan megmozdult, így a bölcsek is tudják, hogy az istenek is figyelik az eseményeket. A barbárok hóhajú kánja egyenlőre nem lépett közbe és sokan az beszéli, hogy újszerű megoldása, a kivárás nem segít ezen a vad vidéken. Mindenesetre valamilyen furcsa „árnyékháború” vette kezdetét a vidéken. Az égi hatalmasságok tablutot kezdtek játszani a halandók életével és az első lépés megtörtént.
Abasziszban, Zúgókő kicsi városában hatalmas problémák ütötték fel a fejüket, amikor a hely Ura, ezeddig ismeretlen okból távozott uradalmából és egy tolvaj, zsoldos banda vette át a helyét, mindenféle akadály nélkül. A különös eset megoldására kalandozók érkeztek a magányos hegyen álló erősséghez, ahol a segítségükre érkeztek maremita lovagok, akik jól láthatóan elkezdték kivenni a vidék megtisztításában a részüket most, hogy a prófétájuk amnesztiát kapott a Papi Széktől is. A beszámolók alapján a nyugodt erősség és a körülötte elterülő falu csak álca volt és egy örök életet áhító, emberáldozó szekta ténykedéseit fedték. A sötét szervezet teljesen felszámolásra került az oltárukkal együtt és a vélt/valós hatalmuk forrásának felkutatásán a Hallgatag Úr buzgó lovagjai mindmáig dolgoznak sajátos eszközeikkel.
IV. Hubar dal Raszisz Otlokir, akit lobogója támogatása révén nemcsak királynak, hanem Fekete Hadúrnak is neveznek már hitvallóvá minősíti Morgena egyházát egész Abasziszban és egyúttal Ilho-Mantari hitét is fogadalmassá emeli hívei legnagyobb örömére és Tharr papjainak kárára. A hazafiasabb érzelmű kapitányok a tengermelléki ivókban már rebesgetik, hogy ő lehet az első száz éve akinek ereje és esze is lenne a Concordia megtörésére, amivel országa Toronhoz van láncolva. A Ligák hallgatnak, de az Onpor-medence nemesei is gyakran isznak az egészségére. (Raoul Renier – Vallások és egyházak Abasziszban)
Rowon földjén, a sokáig Pyaronnal szembenálló utolsó maremiták is letették a fegyvert és kihirdették templomaikban a negyvenéves vallásháború végét, miután a IV. Nomádjárás során tartott ó-pyarroni zsinaton visszavonták a korábbi egyházi átkokat és vádpontokat. A Próféta belső köréhez tartozó Abdzsan al Hagmerk, dzsad kardtáncos dartonita is nyíltan osztja immár északon a hírt a hívekkel.
Az Elátkozott Vidék vadonjában szokás szerint Orwella hívei egy nagyobb csapatösszevonással és egy szertartással próbálják meg úrnőjük kegyeit kivívni és így minden papnő nagyasszonyává válni és feltámasztani a hitét. Egy elfeledett szentélytemplomban egyik ősi, és leghatalmasabb szolgájának földi maradványaiból olyan varázstárgyat készülnek létrehozni, amivel északon és délen is kevés hatalom tudná útját állni újkori terjeszkedésüknek és térítésüknek. Egy erigowi bárdlány azonban időben értesül a tervről és mindenkinél előbb egy csapatnyi kalandozótársát értesíti, hogy elejét vehessék a veszedelemnek.
ERION
Az Kereskedőnegyedben a városőrség Opál területi őrsének éjszakai szakasza egy halott elfet találtak a nyílt utcán. Ruházata elegáns, pyarroni divat szerintinek bizonyult, a városi elf közösség nem vallotta maguk közül valónak, minden bizonnyal elfendeli születésű lehetett. A nyomozást, mely kiderítette, hogy nomád méreggel ölték meg egy kiadós mágikus párbajt követően, az Inkvizítorok Szövetségének egy ügynöke szakította félbe és zárta le asszal, hogy azonosította az áldozatot, mint a „Ser Alias” fedőnevű előkelő pyarroni titkosszolgát. Mivel godorai polgár és annak tulajdona nem sérült az incidensben, az ügyet lezárták.
Az Örömnegyed Végvár nevű táncos mulatójában Herbert, a pyarroni felhajtó gyűjtött össze egy csapatot, régi és új tagokat a Vöröslő Hold Bajnokai közül, hogy az edorli születésű Flyden Marine generális életét megvédelmezzék. Erre szüksége is volt, mert a gorviki Corione testvérek a nyílt utcán Ranagol paplovaggal megerősített rajtaütéssel várták őt. Élete helyett azonban a hivatali gyűrűjére volt inkább szükségük, amit a sikertelen merénylet után a félvér szeretőjének adott méreg ellenszerére szerették volna elcserélni. Némi alkudozás és verekedés után a Rózsák árnyékában, Jamal „Számlás” Al-Haríri kölcsönével és a neves városi démonológus, el Sahred (~leszármazott) támogatásával egy szuke teaházban, a Belső Békében, a kalandozók állítottak csapdát a gorvikiaknak és végeztek a pribékekkel utcai harc stílusban. A hölgy és a generális is megmenekült, s az is kiderült, hogy az edorli hivatali pecsét egy shadoni üzletfélnek kellett volna … az, hogy miért (még) rejtély.
DÉL
A Déli Városállamokhoz tartózó sokat szenvedett Khiddónban sort került végre a régen várt békekötésre a két örökös között annak dacára, hogy egyiküket a panteon, másikukat a hétarcú támogatta. Ezzel a szimbolikus cselekedettel jó példát mutattak a délvidék népeinek, hogy a két nagyhatalom a félelmek és aggodalmak ellenére is képes egy ilyen kis területen is békében megférni egymással. Az ilyen eseteket kísérő, szinte kötelező, merényletkísérletek és háborús fenyegetések szinte mellékesek, hogyha elég talpraesett és felfogadható kalandozó jár a vidéken.
Taba el Ibarában, a dzsad világ újabb, belső háborúba kezd, amikor a Hradzsal szomszédos sejkségek egyikében Al Avdalban gházi és fayuma törzsek telepszenek le azzal a kijelentéssel, hogy őseik mér sokkal korábban is lakták ezeket a dűnéket, mint a dzsadok. Ugyanakkor a Nagy-Galradzsa egyistenhitének több térítője is megjelenik a városban, s hamar követőket találnak a szavaiknak, amivel a Manifesztációs Háború borzalmaira emlékeztetnek és az amundokat szolgáló törzsek ellen hangolják a tömeget. A sejk igyekszik fenntartani a békét, amin egyre látványosabbak a repedések.
Új-Godonban került sor egy erioni diaszpóra és az egykori gorvik nemesi családjainak összekötésére egy privát esküvő keretei között, amelyet egy mérgektől illatozó szigeten tartottak a Gályák-tengerének hullámain. Sok más, északi eseményhez hasonlóan azonban itt is feltűnt egy különös penge, amely a korábbi esztendőben előkerült legendás Káosz Kardjának bizonyult és a jelenlévő kalandozókkal együtt segített az eseményeket kedvező mederben tartani, ami persze nem zárta ki a vidék lakóinak habitusához illő vérontást.
„Shadon vára messze van!” „Újfővára messze van!” Ahogy ezek a rokmundi gúnyolódások is mutatják, hiába egyesült Shadon és Gorvik bő két évtizede perszonálunióban, és hiába cserélődött le a gorviki felső osztály, ha a szentföldi néplélek még féltékenyen őrzi identitását. De az új szelekkel nem csak új szófordulatok, hanem új történetek is szárnyra kaptak. A többség által csak Ravasznak nevezett, arcát hófehér kendővel fedő figuráról igen keveset tudni. A kocsmai pletykák szerint a semmiből lecsapva leckézteti meg a helyi újgazdag elitet és azok felfuvalkodott nyaloncait, maga után egy „R” alakú vágást vagy jelet hagyva. Népszerűségét jól jelzi, hogy egyes a térítésben túlbuzgó Trequot környéki Domvik-papok állítólag még misét is ajánlottak a tiszteletére.
A helyi folklórban műveltek felismerni vélik alakjában a Deresrókát is, a Graigano-havasok őshonos lakóját, az abradoi állatmesék közkedvelt és csalafinta szereplőjét, aki túljár nem csak a rokmundi kereskedők, de akár a kis-gorviki herceg és bíboros eszén is. A még tanultabbak arról is olvashattak, hogy az állat tisztelete Amanovik hódítása előttre, a fennsík őslakosainak totemisztikus kultuszáig vezethető vissza. De hogy Ravasz személyében nem puszta mendemondáról, hanem hús-vér emberről van szó, nem lehet kétséges. Legutóbb Bossi „con” Thylas főúr évfordulós bálján okozott nagy botrányt. A gróf a Manifesztációs-háborúban tett Szent Légiós szolgálataiért nyerte szentföldi birtokait. Ravasz a gróf shadleki bajvívóját, a pökhendi Ceraz Erost megszégyenítette, a környéken legősibb familia sarjának, Felicia grófkisasszonynak a kegyét pedig elnyerte, ezzel többrendbeli ájulást és egy grófi gutaütést is okozva.
A délről érkezett inkvizitorokat kevésbé hatotta meg a helyi monda- és betyárvilág rétegzettsége. A Szürkeköpenyesek értesülései szerint nem egyetlen személyt tesznek felelőssé a bűntettekért, hanem egy, a Rokmund-Abrado-Kisgorvik háromszögben tevékenykedő, (nem is túl) burkoltan Ranagol hitű titkos vadásztársaságot sejtenek a háttérben.
Adron második havában, a Déli Pusztákon mindazon törzsek, akik nem vettek részt a Pyarron elleni nomádjárásban, ragaszkodva eredeti démoni hitükhöz, kagánválasztáshoz gyűltek össze félezer tábortűz körül. A lehetséges vezetőket mind nomád sámánok támogatták, azonban az ügyről beszámoló kalandozók minden harcos mögött más-más hatalom érdekeit fedezték fel: Kaszaj Sürdüng kíséretében egy Noir pap is tartozott, Ül Küaszl az északi szellemhit követője, Derszint egy predoci kereskedő família pénzelte és Rog Doront, a puszta keleti részéről dzsad mecénásokkal bírt. Végül a kalandozók (közöttük például amazonnal, sogronita khállal, Amhe-Ramun pappal) támogatta a konzervatív öregsámán összeesküvését és miközben a pusztán minden egyes tűzből beszédet intézett a nomádok népéhez a kenőpénzzel a csapat visszatért Erionba rabszolgát vásárolni későbbi piramisépítéshez. (Széplaki Máté: Sámánpárbaj című meséje)
Sempyer az év második felében váltakozva hadmozdulatokat és építkezéseket eszközölt a Viltamor peremén. Havetarr romjaira új tornyokat húztak fel, Gyrra előretolt helyőrségét a Vörös Szegek törpeklán erősítette meg és keleten a Nód-mezejének peremén, látótávolságra a nomád kopjafáktól a Senda család udvarházát új várként foglalta el, felmentve a helyieket és az úrnőt egy Haragszent lovaggal összeházasítva a Pajzsállamhoz csatolta. Habár a közeli magaslatot geográfusok dombnak is sziszegve ismerték volna el, de a pírek folyamatos utánpótlásvonalat kialakítva a Hamis Sziklával építőanyagot és a nomádjárásban lerontott városok márványromjait feltornyozva létrehozták a Lándzsa-hegyet, amelyet így összeházasítottak maguk bosszúra alapuló történelmükkel. A környékről minden nomádot elkergettek és aki túl sokáig maradt hamarosan a Lándzsa-hegy malterában találta magát. Az új települést Sendának keresztelték el és ezzel kitolták addigi határvonalukat.
A IV. Nomádjárás a meleg évszak derekán véget ért a Pyarron belterületeiről kivert nomádok levadászásával. Az utolsó csatát az Enysmon felé visszavonuló horda maradékának öt törzse vívta Pyarron hőseivel egy lépvidéken egy héten keresztül, de végül vereséget szenvedve maradékuk visszamenekült a Déli-Sztyeppék felé a Pajzsállamot újra lángoló romokként hagyva. A horda másik, három törzs maradékát tömörítő része az Ördögnyelv irányában tört ki Krán felé abban a reményben, hogy távoli rokonaik között kegyelemre vagy könnyebben elfoglalható területekre találnak. A harmadik águk Syburr északi határán vette be magát kisebb csapatokra szétesve különböző törzsekből, akiket a vértes gyalogosok és Krad lovagjai azóta is vadásznak, kiürítve a hithű falvakat, amelyeket megtalálnak a rejtett völgyekben.
Syburrban, a megnövekedett háborús helyzet mellett a Kráni határ mentán maga Mogorva Chei vonult végig városról városra és biztosította a shadoni-pyar lakosságot, hogy lovasai védik őket. A menettel párhuzamosan egy titkosszolgálati ügynök Kelthurrban a nomádok elleni háborúban megfáradt kalandozókat bérel fel, hogy a hercegi család ajándékait a Gyepűvidékre, Fekete Határ túloldalára szállítsák el, diplomáciai célból. (Dobran: A szalamandra átka című meséje)
A IV. Nomádjárást a Papi Szék hirdette ki Új-Pyarronban a panteon nevében és visszavonták az addigi hadkötelezettséget, immáron csak önkéntesek és a harcos rendek kell folytassák a harcot. Ugyanezzel az aktussal ismerték el egy új szervezet, a pyarronita lovagrend életre hívását, akiknek első tagjai a Nomádjárás hősei közül kerülteki ki, akiket kisebb, igazolt csodákkal támogatott meg a csaták, ostromok során az istenek. Az Első Lovag, így a rend alapítója és vezetője Tyr Mawermal, a Bikás lovag lett, aki Ó-Pyarron falainál bizonyította rátermettségét és az Aranykör megnyilatkozása után tért meg végleg a panteon hitére a kolostorerőd szerzeteseinek tanúságára.
Köszönjük, hogy 2025-ben is együtt kalandozhattunk veletek Yneven! Jövőre is várjuk játékbeszámolóitokat a gulandro@gmail.com címre, amivel a következő Kalendárium cikkünkbe kerülhetnek a csapatotok által lejátszottak, általatok lemesélt kalandok. A krónikák lapjai pedig tovább pörögnek …