Tudjátok, hogy mindig számítunk a véleményetekre, észrevételitekre a rendezvényeinkkel kapcsolatban. Idén sincs ez másképpen és arra kérünk titeket, hogy a jubileumi huszadik táborunkról is osszátok meg velünk a gondolataitokat. A helyről, a kalandról, utazásról és minden másról.
Reméljük, hogy a következő 20 évben is veletek kalandozhatunk a Kalandozók Kontinensén!
Akik a poszt kirakásának időpontjában még játszanak azoknak reméljük, hogy Antoh jó szelet ad a küldetésükhöz!
Találkozzunk a következő rendezvényünkön!
Köszönöm, hogy elhívhatok és részt vehettem a játékban. Szuper csapatot kaptam, nagyon ügyesen helyt álltak, és természetesen sikeresen megoldottak mindent, és életben is maradtak.
A környezet nagyon kellemes, a fák hűst adó árnyékában röpült az idő. Vagy suhant a vízen…
A kapott ételek finomak és bőségesek voltak. Köszönet érte!
Kicsit sajnálom, hogy nem tudtam tovább maradni, a főmodul után lehetőség lett volna kicsit többet beszélgetni másokkal.
Jó táborozást az ott maradottaknak!
Köszönet a szervezőknek újfent!
Sziasztok!
Én is hazaértem épségben és ami a legkülönösebb, hogy a tábor befejezése előtt. Életemben első alkalommal történt ilyen ,hogy nem tudtam végig maradni és ez valahogy meg is maradt bennem.
2017 óta első alkalommal volt lehetőségem a család nélkül lemenni egy ilyen rendezvényre és hogy is mondjam…meg is tettem mindent, hogy kihasználjam a lehetőséget. Köszönöm szépen mindenkinek aki az érkezés napján és a kegyetlen másnap figyelt, hogy ne legyen komolyabb bajom 😀 puszi nektek! Minden világmegváltó beszélgetés és sztorizás viszont megmaradt hiánytalanul. 🙂
Kemény feladat volt a főkaland lemesélése, mivel a csapatom összetétele a következő volt: Matteó aki teljesen új volt nem csak a MAGUS világában hanem a szerepjátékban is, Bandi aki soksok év után tért vissza a szerepjátékba és két gyermeke akik első rendezvényezők voltak és nem mellesleg 10 évesek. Nem fogok hazudni…nagyon kemény de iszonyatosan lelkesítő élmény volt ez a csapat. A kalandot végig csináltuk és nagyon ügyesen vették az akadályokat. Azt kell, hogy mondjam, hogy a hobbinknak van jövője és másoknak is ajánlom, hogy próbáljanak ki egy ilyen csapatot. Köszönöm a segítséget és a támogatást a többi KM-től és a hallgatóságtól. Furcsa érzés volt, hogy a közönség tapsolt meg a végén és nem a csapat 😀 Aki ott volt az tudja, hogy miért.
Sajnos csak egy szabadjátékra tudtam jelentkezni és ott Uno mesélt nekem tőrszívet vagy mit 😀 Ki szeretném emelni a csapattársaim közül mindenek előtt Vivit aki ÁTBASZOTT! Hihetetlenül büszke vagyok rá mert azt hittem ,hogy csak valami nagyon nem a történetbe illő szerepet választott magának de kiderült, hogy két napon keresztül manipulált és irányított úgy hogy se játékon belül se játékon kívül nem vettem észre. Valamint Luit is megemlíteném akivel iszonyatosan jó volt hosszú idő után megint együtt játszani és kicsit drámázni 😀 a többi csapattagot név szerint nem említeném de tudják, hogy jó volt! Uno te meg rohadj meg ,hogy ilyen jó vagy! Nem engedünk, mesélned kell még.
A helyszín a kaja és minden apróság nekem rendben volt már lehet, hogy jobb lenne a rendezvény egy nappal rövidebben (lehet emiatt nem leszek túl népszerű).
Köszönök nektek mindent és alig várom, hogy ismét találkozzunk.
Puszi és hello,
Ishidu, a Voul
Sziasztok!
Először is nagyon szépén köszönjük a szervezést, a sok beletett munkát.
Kicsit tartottam tőle, hogy a megfogyatkozott csapatunk nem fogja tudni jól érezni magát, de Nektek hála azért többnyire sikerült kikapcsolnunk és kicsit búcsúznunk Verától (Karesznak is jó volt látni az arcát, mikor nevetett, hisz neki 30éves barátságot kell elengednie), aki velünk volt lélekben és segített át minket ezen a ( számunkra) 3 teljes, éjszakába nyúló napos történeten át.
Rosa Mama remekül táplált minket, köszi Afrad.
Megtisztelő volt, hogy Delianyt megismerhette mindenki (talán a lányok jobban) a szívébe zárhatta és boldog perceket adhatott Nektek.
Azt azért tudniuk kell a lányoknak, h Deli a mi gonosz mesélőnknél azokra a Nőkre ment rá akik a “sosem lesznek a tied” kategóriába lettek téve, bár sokat szenvedett így Deli, de az egyik “fogd meg a söröm” kihívás meghozta gyümölcsét (hála Jázmin heccelésének). Nem tudom ki, miként mesélte a “pi*amágnes Delit”, de nekem fura volt, hogy Afrad volt vele, jól lehozta viszont nagyon, volt mikor úgy voltam vele magam sem mondhatnám jobban .
A kaland nagyon tetszett, első nap ugyan a morális szabály tartott meg, aztán 2x lemérgeztek amibe beájultam, de végül csak meglett és Roo Serenissima kisasszony újra szelheti a habokat, miután Raquo még a kimenekítés utolsó pillanataiban ráhozta a szívbajt . Umm főexelenciás uram meg remélem már nincs elpirulva a férfi csóktól amit kapott Deli upgradebb verziójától.
Szegény Barbi is megsínylette a Káosz Brigádos érzést, Számel, majd rakd helyre a lelkét neki .
Jövőre is megyünk, mert “mi baj lehet?”
Rekord sebességgel elért a tábor utáni depresszió, ez pedig azt jelenti, hogy remek hét volt.
Nagyon jól esett az utazás Magic, Amund és Lui társaságában, még akkor is, ha odafelé sokat sírtam, hogy Vera nem lehet velünk. Nagyon várta a tábor.
Valahogy a szokásosnál is értékesebbek voltak a “jövet-menet” pár perces beszélgetések, az ölelések, az pedig felbecsülhetetlennek bizonyult, hogy sok kalandozó az élete árán is megküzdött Roo szabadságáért. Szerencsés némber.
Azt azért éreztem, hogy őrültség kockára tenni azt a karaktert, akivel a leginkább tudok azonosulni, de azt szerettem volna, hogy egyszer valaki Root is mentse meg, és bíztam bennetek, hogy akármilyen szövevényes összeesküvést is tárok elétek, mindent megtesztek az ügy érdekében. Így is lett. A mesélők eddigi beszámolói alapján elképesztő, hogy mi mindent megtettetek érte! A nevében is köszönöm! <3
Ha valaki a jövőben játszana még azzal a karakterrel, akivel a Pengeélent végigvitte, akkor a magáénak tudhatja a Navigátorok rendjének barátja címet. Haszna ugyan nem sok van, cserébe jól hangzik, és még az is lehet, hogy a jövőben valamikor visszatér Roo, hogy egy izgalmas kalandra invitáljon Titeket.
Ismerve a csapatomat, úgy készültem, hogy három napig biztosan mesélni fogom nekik a modult, és így is lett. Hatalmas kihívás volt Delianyt előadni, mivel Porpi itthoni karaktere, de nagyon élveztem megszemélyesíteni.
Lehet, hogy a jövőben felbukkan majd egy-két Delis merch a díjak között a hölgyek örömére. 😉
Különleges élmény volt beugrani Amundékhoz, majd Mercury csapatához eljátszani egy-egy jelenetben Root, ezt nagyon köszönöm nektek, ahogy a csapatok nyitottságát is! Barbi boszorkánya fantasztikusan állta a sarat, ahogy Roo osztotta, a közös harc pedig nagyon menő volt!
Kedden Caledonia egy terápiás jellegű kincsvadászatra invitált minket, amin egy punk varázslóval játszottam. Persze nem tudtuk befejezni, de ebben már az első percben biztos voltam, mert minden fűszálat megnyalunk, de remekül éreztem magam. Caledonia mesélése mindig egy csoda számomra! <3
Szerdán pedig a reggeli kávé közben kezdtem agyalni, hogy mit is meséljek, mert az otthonit nem tudtuk volna folytatni a harmadik csapattag, Mammut nélkül, de szerencsére eszembe jutott a Vad vizek futása, amit átgyúrtam picit, hogy a főkaland folytatása legyen, így ott Deliany már rangot kapott a rendben, Raquo (Karesz) pedig Roo szíve csücske lett a rumos flaskájával és a kifogyhatatlan szivarkészletével. Karagash törpéjének pedig ki tudja milyen jövőt tartogat a sors. Az is lehet, hogy a végére nem lesz kedve hazamenni. 😉
Ma reggel pedig jött az arculcsapás, hogy nincs több reggeltől éjszakába nyúló játék, vége az éjféli májkrémes kenyerezéseknek, és nem folytathatom azonnal a történetet. Ezt legalább annyira utálom, mint Roo a lábatlankodást.
Arra szeretnélek kérni mindőtöket, hogy ha elolvastátok a modult, akkor osszátok meg velem akár privátban a véleményeteket, meglátásaitokat, mert őrülten hasznos tud lenni minden építő gondolat. Ha nem olvassátok el, akkor kérlek egy-egy élményt osszatok meg a hétvégéből, mert annyira szívesen végighallgattam volna mindenki játékát, de nyilván nem lehetett. Megelégszek a morzsákkal is. 😀
Rövidesen találkozunk!
Puszi,
A’frad
Friss még az élmény, de talán így a legjobb. Immár másodjára szálltam meg Hollóstetőn, ám ezúttal a sátrazás mellett döntöttem. Nem érzem, hogy sokat vesztettem volna, bár az tény, hogy az ágyak kényelmesebbek valamivel, de annyi pluszt a ház számomra nem adott tavaly, mint amit ne lehetett volna idén kibírni.
Minden hátránya ellenére egészen kedvelem a helyet, hiszen bár a büfé továbbra is kritikán aluli, a meleg víz pedig opcionális, az egyéb malőrökről nem is beszélve, még így is több a pozitívum. Továbbra is gyönyörű, bazinagy, így bőven van lehetőség játszani vagy dumálni, a kánikula elkerül, valamivel több volt a WC is, és a tavalyi lób@szó szúnyogok helyett ezúttal a sünik voltak többségben, ami kellemes meglepetés.
A szervezés szerintem jobban kijött, bár a kajáról most nem tudok nyilatkozni. A magam részéről ezt a hosszt érzem ideálisnak. A főkalanddal való kezdés szerintem nagyon jó ötlet, frissebben lehet játszani, utána pedig bőven van idő kibeszélni a közös élményeket, a modulzáró buli tarthat tovább és ha valakit elütne a másnap, akkor sem kell rohanni. Innentől pedig szabadon beosztható a tábor fennmaradó ideje, mindenkinek a saját felelőssége és kedve alapján.
Amit kicsit sajnálok, hogy jó néhány régi arc hiányzott, cserébe több új játékos is felbukkant. Játszani most kevesebbet játszottam, igyekeztem a szocializálódásra koncentrálni, hiszen így is akadt olyan, akivel csak ritkábban tudok találkozni. Ezúton is köszönöm az élményeket a játékostársaim mellett kiemelten Mercurynak, Caledoniának, Álmosnak, Berillnek, Sárának és természetesen Vivinek.
Itt térnék ki a játékokra, amiből idén 2-t játszottam, egyik a fő kaland, a másik pedig Uno mesélésében a Daggerheart. Kezdve az előbbivel:
Kifejezetten szeretem azokat a kalandokat, amikben nem a harc kapja a hangsúlyt. Úgy gondolom, egy történet megoldása nem feltétlen az kell legyen, hogy leversz valakit, aki mást gondol a világról, mint te. Ezt a modul akadálytalanul vette, és ugyan a rengeteg NJK neve időnként fárasztó, a kalandon látszik, hogy egy szerelemprojekt a karakterek felé, hisz rendkívül kidolgozottak, valódi jellemmel, célokkal, motivációval, amit Barbi a lehetőségeihez mérten remekül átadott. A karakterek erőssége mellett azonban számomra a történetvezetés mutatott némi gyengeséget. Ugyan érződik a szövevényes háttértörténet, szerintem egy nyomozós modul többről is szólhat, mint hogy A-ból B-be megyünk egy-egy nyom alapján, amiket egy-egy NPC-vel való beszélgetés után szerzünk, akik vagy válaszolnak, vagy nem, hiszen ha belefolynak, az számukra is veszélyes. Ez ugyan rengeteg teret enged a szerepjátéknak, egy idő után szinte végtelennek érződik, hiszen konstans loopban tart a helyszín-párbeszéd-új helyszínre caplatás-párbeszéd körben. Ezt szerintem még fel lehetett volna dobni néhány egyedibb elemmel, amik ezt kicsit megszakítják. Mindennek ellenére élveztem, jól szórakoztunk és Barbi remekül kezelte a karakterek személyes elemeit is, aminek hála Cid végre teljesítette az első mérföldkövet a történetében. Köszönöm az élményt Annának, Álmosnak, Berillnek és Donnak (ABC sorrendben =) ).
A másik játékom Uno Daggerheart sztorija volt. Azok közé tartozom, amik közel megjelenés óta játsszák a játékot és kifejezetten szeretik azt, de Uno minden alkalommal képes ezt az élményt tetőzni. Rendkívül jól alkalmazkodik a különböző csapatokhoz, mind a stílusa, mind a hozzáállása példaértékű. Ugyanez igaz a játékostársaimra is, amely ugyan nem volt felhőtlen, az összélmény így is fenomenális lett. Andor magához képest visszafogott karaktere, Lui lobbanékony, de óvó testvére külön kiemelendő, élmény volt látni azt a játékot és alázatot, amit a játék alatt művelnek. Mindezt azonban (mindenféle részrehajlás nélkül) kenterbe veri Zyssa, azaz Vivi. Ismerem a karaktert korábbról, de a mostani játéka elképesztő magasságokba emelte a játékát, amit a magam részéről is szeretnék megköszönni a teljes csapatnak, hisz mindenki játéka kellett ahhoz, hogy ez létrejöjjön. Elképesztő volt látni, ahogy minden apró szava arra ment ki, hogy végül Woody a Bíborkergetők oldalára álljon a „saját akaratából”. Hálás vagyok, hogy ennek a része lehettem és remélem, sikerült hozzájárulnom a játék fényének emeléséhez.
Végezetül, még egyszer, köszönöm nektek, mindenkinek aki a tábor ideje alatt valamilyen formában része volt az élménynek, legyen szó a modulírókról, tesztelőkről, mesélőkről, játékostársakról vagy beszélgetőpartnerekről. Várom a következő alkalmat, hogy találkozzunk.
Kyria örök!
Líthas!
Kezdem azt érezni, hogy lassan túllendülök a post-rendezvény blues-on, de figyelemelterelő mechanizmusaim kételkedni engednek ezzel kapcsolatban. Hiába, a nyári táborozás mindig túl jó, a valóság pedig, ami követi – még egy olyan szerencsés embernek is mint én – elég lehúzó tud lenni.
Az oda- és hazautam megint A’frad, MagicHorse és Amund társaságában telt, amire a legjobb szavam már az „otthonos”. Egyszem játékosként persze mesélőmegbeszélésblockoltam a többieket, de ennek ellenére is elviseltek ismét, amiért kifejezetten hálás vagyok. Nem csak vidám témákat érintettünk a beszélgetés során, emiatt csendben egy nem látott hullócsillagnak megejtettem a kívánságot, hogy mindenki számára legyen egy kicsit terápiás jellegű is ez a rendezvény most. Bízom abban, hogy ez teljesült. Meg abban is, hogy a srácok önhatalmúlag nem módosítják a becenevem Boxerre vagy Rockyra (igen, ez egy cry for help).
A helyszínt már az odavezető út szerpentinjein elkezdem szeretni, ezt pedig általában egy jó playlist megszponzorálja, most is így történt. Tudtam, mire számítsak, meg hogy kivel alszok együtt, Amunddal már egymás felkeltése nélkül tudunk ajtókat nyitni és zárni (ha hagyja a harmincnégyes vityilló zárszerkezete), szóval erre is az otthonos kifejezés a legjobb. A vizesblokkokkal nehezen barátkozok meg továbbra is.
Az idei kaja annyira jó volt, hogy szinte már túlzásnak érzem, mennyiségre mindenféleképpen. Nagyon imádtam mindent, de nem volt egy olyan perc, hogy ne éreztem volna, hogy tele vagyok, és meg sem ettem mindent (nincs bennem annyi hely). Viszont így nasit sem igényeltem, ami azért jót tett a pénztárcámnak. Az étel 10/10.
A főkalandot megint a Nomen Mortem egyik iterációjában teljesíthettem (Nomen Futuere Mortem), ami kifejezetten furcsa élmény volt a Nomen Dolor jelenlétében. A Fanfárra alkotott Tooma-pappal egy nagyon jót sikerült játszani, ami nem jöhetett volna létre Stami, Meran és Peti nélkül, illetve a mesélőnk, Uno nélkül. A srácokkal ebben a felállásban még nem volt alkalmam játszani, de valahogy az első pillanattól kezdve annyira természetes volt az összhang, hogy a kaland (Meran találó megfogalmazásában) egy konstans flowban telt. Ritka élmény az ilyen, de nagyon-nagyon jó. A harcművészünk intuíciói sok esetben nyújtottak elképesztően nagy támaszt a csapatnak, a bárd egy nagyon jól megírt és kijátszott karakterként tevékenykedett zseniális mágiahasználattal és ötletekkel, Krad paplovagja pedig minden jelenetet nagyon jól megtámogatott, vagy vitt el a hátán. Mikor azon gondolkozok, hogy szerepjátszani kellene, erre az élményre gondolok, amit most átélhettem az NFM-el. Uno meg szimplán tökéletesen mesél, jó leírási metodikával, nagyszerű karakterkijátszással, és remek empatikus képességekkel, amiket arra használ, hogy ráhangolódjon a csapatra. Üljetek le Unoval játszani srácok, komolyan. Javaslatom szerint a csapattagjaimmal is, mert felejthetetlen élmény.
Külön kiemelném a kalandvégi heist-ot, ami életem egyik legjobb jelenete lesz mindenestől. Köszönöm szépen mindenkinek!
A szabadjátékok során két helyre jelentkeztem, Uno Daggerheart játékára, és Unity Household kalandjára.
Uno persze most is pofátlanul zseniális volt, a kaland is és a mesélés is. Mondanám, hogy rég játszottam ilyen jót, de az előtte lévő két napban ez pont megtörtént. Rég volt, hogy Andorral nem Bronzbikákként játszunk együtt, ezúttal nem csatatestvérek, hanem egyszerű testvérekként. Nagyon drámai settingben egy nagyon drámai játékot sikerült hoznunk, ami többször fenyegetett az elérzékenyülés veszélyével. Ez a fajta érzelemdús játék nem jöhetett volna létre a csapattársaim bizonyos százaléka nélkül: Vivivel először ültem egy asztalnál, le vagyok nyűgözve teljesen, potens karakter, ami szórakoztató volt, és mégis mélyen csatlakozott a történethez, valamint egy plusz mélységet hozott az egész csapatdinamikába. Kyr gépszamurája ezt tovább fokozta, menő is volt, és nagyszerű ötleteket meg interakciókat adott hozzá a csapatunkhoz. Ez egy olyan sztori amit folytatnék, olyan játékosokkal akikkel folytatnám, és olyan karakterekkel, amikkel még játszanék.
Unity Householdja volt az utolsó játékom a táborban, közel éjfélig tartott. A Büszkeség és Balítélet nevű kalandot Ket, Máté, Kacat, és Előd (Kael) csapattársaként játszottam le, ahol amúgy szintén mindenkit ki kellene emelnem: kreatív előtörténetek, hangulatos és nagyszerű kijátszások zajlottak egy nagyon érdekes világban. A lassú kezdés ellenére is remekül szórakoztam, remélem a tündérek, a szalamandra és a mumus össze fog még (ha másért nem, akkor azért, hogy Roderick von Whatever végre megkapja a vacsoráját ebédre).
Aztán hazajöttem a reggelire kapott fél hamburgerrel megint jó társaságban, megint jókat beszélgetve, flakonoszsákokat kicsit pakolászva és a kurvameleg felett (alatt) szörnyülködve. Úgy emlékszem többször is felvetettük, hogy forduljunk vissza. Lett volna kedvem. Most is van.
Köszönöm a szervezőknek a szervezést, a mesélőknek a készülést és pláne a miénknek a mesélést. Köszönöm a csapattársaimnak a játékot és az élményeket, a résztvevőknek az esti beszélgetéseket, Ensirionnak az ölelést szerda este. Köszönöm azt is, hogy az ajándékpóló hátulján ott díszeleg annak a kalandnak is a neve, amit én írtam még tavaly. El sem tudjátok képzelni, mennyire jól esett ez.
Kár, hogy várnunk kell még egy évet a következőre. Tényleg kár. De őszintén örülök annak, hogy van, amit ilyen lelkesen várhatok. Még akkor is, ha most épp szomorú vagyok kicsit, amiért nem vagyok ott.
Mindenkinek kellemes maradék nyarat és szép napokat kívánva üdvözlettel,
Lui
Ahoy,
nagyon jól éreztem magamat. A helyre felkészültem két zsugor vízzel, melegítővel (bár egy hősugárzó hiányzott az esős estén). A főkalanddal kezdés végig fenntartotta az adrenalinomat, s jó volt a megszokott csapattal utaznom. Jó volt látni első este az ismerősöket egyben. Volt öröm.
A Naplopók csapata játszotta nálam a Pengeélen című kalandot, s érződött a sok évtizedes tapasztalatuk, gyakorlatuk. Csapatuk összeszokott volt, karaktereik olykor kevésbé. Nyomról-nyomra haladva derítették fel az ügyet, ahogy elmerültek Hat Város rejtelmeibe és végeredményben a habitusukhoz megfelelő befejezést értek el szerintem. Remélem még találkozunk rendezvényeken.
Egy pihenőnapot a szervezés örömeivel, szabad játékokra felkészüléssel és a főkaland megbeszélgetésével töltöttem a sátrak között, bele-belehallgatva az aznapi játékokba és a főkaland epikusabb befejezéseibe. Gyorsabban eltelt, mint amennyinek éreztem. Úgyhogy este felkészültem a szabad játékaimra is.
A Névtelenek csapata veterán és kezdő játékosokkal ugrott neki a Hosszú álomnak. Meglepően vértelenül haladtunk a Maszkok Ünnepére készülő Haonwellben, miközben sokan még a Pengeélen utóéletét kutatták karakterükkel, de végül a kaland fősodrában maradtak, s segítettek egy bajba jutott kyr család ügyeinek kibogozásába. Remélem jól érezték magukat.
A Szeszélyes erényeket immáron hatodik alkalommal meséltem le szabad játékként, s messzebb jutottunk vele mint tavaly, de cliffhanger befejezésével előremutatta, hogy a jövő táborban ezzel érdemes majd kezdeni a szabad meséket (ha minden játékos rendelkezésre áll majd). Meglepő és érdekes megoldások születtek, jópofa karakterkoncepciókat láttunk és névadás szertartáson lett egy Leviathán nevű táborozónk is, amit sikernek könyvelek el összességében.
A filmezés Magichorse jóvoltából emlékezetesre sikeredett: Nightwish és Warhammer 40 k mellett egy figyelemfelkeltő LARP dokumentumfilmet nézhettünk meg három különleges játékról a világban és a stáblistán vadászhattuk nevét Afraddal a támogatók között. Majd következett a második és az első M* film, amely sorrend egészségesnek bizonyult a nézők véleménye szerint. Mennyei Királyságra, Setét Toronyra és musicalekre nem jutott idő, de az esti ünneplések a játékok befejeztével enyhítették a fájdalmat.
A hazautazás fájdalommentes volt, egészen a valóság hőmérsékletének eléréséig. A 20-ától kihalt városban kavirnyálás lehúzott ablakkal még nagyon kellemes volt, de a megállás után nagyon lerohant a meleg, amitől két napig botladoztam. Ennyit egész évben nem eszek összesen, mint a táborban ettem, s remélem lesz még ennyi és ilyen minőségű catering lehetőségünk a jövőben is.
Köszönöm mindenkinek, aki velem játszott a héten és velünk tartott a táborban!
Üdv!
A helyszín előnyei és hátrányai nagyjából ugyan azok voltak, mint tavaly, amit viszont mindenképpen szeretnék kiemelni, hogy az idei táborban az étkezés mind mennyiségében, mind minőségében sokkal jobb volt. A papíron kihúzós-kipipálós, névre szóló kiosztása is jól működött szerintem, köszönet érte. Mivel az étel finom és sok volt, a büfébe én lényegében csak kávézni jártam, ezt az igényemet pedig ki tudták elégíteni, így nekem nem okozott gondot a szűkös kínálat egyebek terén.
A tábori főkalandra a Slayers vendégjátékosokkal kiegészült felállásával vágtunk neki (innentől spoiler alert a kalanddal kapcsolatban). A félelf harcművészem a nyomozós-agyalós részekhez viszonylag keveset tudott hozzátenni ennyi jól képzett szakértő mellett (félelf jogtudor Dreina-pap, elf bárd, Darton-pap és helyi Gyöngykereső fejvadász), de abban a néhány jelenetben, amikor harc vagy akció volt, akkor meg tudta mutatni, hogy ő is hasznos tagja a csapatnak. Kicsit sajnáltam, hogy nem volt több harc a kalandban, de ez a mi hibánk is, mert a többnyire Rend-Élet beállítottságú csapattal kifejezetten kerültük azt, hogy bárkit meg kelljen ölni, nem kerestük a konfliktust, ameddig lehetett, próbáltuk a törvényeket betartva, jogi úton megoldani az ügyet, és amikor egyértelmű lett, hogy ez nem működik, akkor is igyekeztünk mindenkit, aki az életünkre tört, élve elfogni és leadni a városőrségnek. Azt sajnáltam, hogy a Társulatot nem volt esélyünk teljesen elcsípni, csak egy tagjukat. Bennem a kaland során végig az volt a gondolat, hogy a Társulat vezetőjét kell elkapni, aki tudja, hogy ki bérelte fel őket (vagy tudja, hogy ki volt a közvetítő, és őt elkapni, és belőle kiszedni azt, hogy ki volt a tényleges megbízó), és az lesz majd a végső adu ász az ügyben, de ez a hivatali út elakadása utáni, kényszerhelyzetes gyors börtönből szöktetős verzió is jó volt, ezzel így a vége kicsit kalandfilmesebb lett.
A szabad játékos napokon nálam mostanra már-már hagyomány, hogy egy Star Wars D6-ot meg egy valami mást mesélek egy-egy nap, a maradék időben játszok. A Star Wars úgy gondolom, idén is jól sikerült, bár erről leginkább a játékosok tudnak nyilatkozni. A másik tervezett mesém a Hullámkirály Magus kalandja volt, ami végül jelentkezők hiányában elmaradt (a táborba vizsgája után hősiesen visszatérő Antessa jött volna rá, de jó lett volna legalább 3 játékos, így elengedtem ezt szerda délelőtt). Helyette végül játszottam két kör Rettegés Arkhambant Messorral, ami egy kicsit lazább, de szintén kellemes elfoglaltság volt így a végére. A keddi napra a Slayers többségének nem volt játéka, de Messor megmentette a helyzetet egy a manifesztációs háború idején játszódó Magus kalanddal, ami jó volt, így tudtam még egyet játszani a főmodulon kívül.
Úgy érzem, hogy idén kevesebb volt a szabad játékos napokon az előre meghirdetett és leegyeztetett játék, mint szokott, és több olyan játék volt, ami helyben alakult. Ez végül is nem baj, csak én jobban szeretek úgy elindulni a táborra, hogy már tudom előre, hogy melyik nap mit játszok vagy mit mesélek, hány embernek, és minden szükséges dolog ott van nálam kinyomtatva.
Összességében számomra ez a tábor is jól sikerült, örültem, és köszönöm mindenkinek.
Tisztelettel: Lord Nova
Líthas!
Nagy reményekkel vártam a tábort, miután végre összejött a csapat. Ami valamiért egyáltalán nem volt egyszerű menet. Sokakat próbáltunk elcsábítani a táborba, hogy játsszanak velünk, mert úgy gondoltuk, hárman kevesek lennénk Equasselben a fejvadászok ellen. Utolsó reménysugárként Lui fogadta el a hívásunkat, amiért nagyon hálás vagyok. (és remélem nem csak a túszul ejtett ETK-ja miatt fogadta el a felkérést 😀 ).
Utazás Stamival és Inuval hamar elrepült, még úgyis hogy az ölemben utazott az elektromos kuktám (itt is kösz Staminak, hogy nem szívta annyira a véremet a röhejes mennyiségű cuccom miatt. 🙂 )
A megérkezésünket a sajnos már hagyománnyá váló sötétben sátorépítés követte, de minden évben más ad segítő kezet (kösz Unity és szomszéd táborlakó NPC!).
Mi csak a főkalandra érkeztünk és a szokásos amorális karakterek helyett úgy döntöttünk, hogy élet jellemű csapattal jövünk akiknek mindennél fontosabb az ártatlanok védelme és nem tudják elvarrni a szálakat egy torokmetszéssel. A Nomen Futuere Mortem név is innen jön: a Halál megb@szhatja.
Szerintem a csapat azt hozta, amit reméltem, és ahogy Lui is említette, két napig folyamatos flow-ban volt az egész társaság és egymásra hangolódva segítettük egymást vagy cukkoltuk, és a csapat közös értékrendje mindig irányt adott. Szinte végig karakterben tudtunk maradni. Ebben sokat segített a közös előtörténetünk is: a nomádok elleni harcok során ismertük meg egymást, és váltunk bajtársakká. (Jó dolog, hogy van egy világesemény, amire ilyen közös előtörténetet fel lehet fűzni.)
Az alapfelütés az volt, hogy pihenni megyünk, és egyszerűen úszunk az árral az Államszövetség egyik leghedonistább vidékén.
Felkaroltuk rögtön az első utcagyereket, aki megpróbált meglopni minket. És akárhogy igyekezett bebizonyítani, hogy nem érdemes a második esélyre, végül csak sikerült a pyarroni útra terelnünk – és nagy valószínűséggel egy későbbi kalandozói pályára is. Közben persze a kaland is megtalált minket, és érezve az ügy súlyát, a jól megérdemelt pihenést áttoltuk későbbre.
A kalandot még nem olvastam, de jó háttér volt nekünk Uno fantasztikus mesélésében (Amit nem tudok szebben kifejezni, mint Lui, így nem is próbálom.). Megmenthettünk több ártatlant, akik belekeveredtek ebbe a politikai összeesküvésbe, nyomozhattunk, cseveghettünk, és felfedezhettük Öbölmély street food kínálatát. Talán egyetlen dolog hiányzott: még egy olyan harc, ahol tényleg megszorongathattak volna minket. Mert arra azért készültünk. 🙂
Mindenkinek jutott rivaldafény, és senki sem nyomta el a másikat.
Lui apátlan Tooma-papja az egyik legjobb kőfi alakítás volt, amit eddig láttam. Egyenességével és talpraesettségével rengeteg ajtót megnyitott előttünk.
Stami jólelkű félelf bárdja nagyon életszagú volt, és ő szolgáltatta a már említett csipkelődések jelentős részét. Emellett a karakter képességeit is remekül használta.
Inun pedig egyáltalán nem látszott meg a húszéves kihagyás. A harcművészt mind szellemiségében, mind a képességei használatában nagyon jól hozta.
Remélem összejön mégegyszer ez a banda, mert nem hiszem hogy egyszeri volt ez az összhang.
Maga a táborhelyszín is tetszett. A tulaj színes karakter, kicsit felidézte bennem az első táborok Kapitányát.
A vizesblokkban volt meleg víz, a mobil WC-k pedig sokat segítettek, hogy ne mindenki ugyanazt a pár helyet ostromolja. (ezek tavaly is voltak?)
A nagy meleg után pedig este fázni kifejezetten frissítő volt.
Kaja is nagyon rendben volt. Csak a tavalyiból kiindulva nem erre számítottam és készültem hogy főzök magamra és a többi éhes táborlakóra. A tervezett két kajából végül csak egy készült el, és még azzal is elvoltunk két napig.
Mint mindig, beszélgetni most is kevesebb idő jutott, mint szerettem volna – de így jár, aki csak a főkalandra tud eljönni.
Üdv!
Ismét a bánat és szenvedés korszakát élem, hogy nem lehettem ott az egész táborban, ezért csak a főmodulról és a szállásról tudok nyilatkozni.
Tekintve hogy az utolsó pillanatban szereztünk egy ezeréves dízel kocsit, a hegymenet kicsit izgalmas volt, de érkezés szintjén zökkenőmentes volt minden, a faházak kényelmesek az alvásra, a hőmérséklet pont jó volt, gondoskodtak a tulajok róla hogy ne szenvedjünk hiányt.
A kaja kiválónak tűnt, köszönöm mindenkinek így utólag is, akinek a maradékját kikanalazhattam a tányérokból. Hűtő terén már kicsit kevésbé volt liberális a helyzet, itt improvizálnunk kellett hogy egyrészt hova rakjuk az innivalót, másrészt az útitársam hűtendő gyógyszereit.
A modul nagyon kellemes nyomozgatás volt ami díjazta a játékosok tudását és a kreatív kompozíciókat, sokféleképpen meg lehetett oldani és volt rá mód hogy ha abszolút kisült már az agyatok a végére, akkor is legyen esély eljutni egy kielégítő befejezéshez. Ehhez nagyban hozzájárult a mesélőnk Messor, róla mindig csak jót tudtam eddig is mondani, most már nem csak férfiként, de mesélőként is.
Örültem hogy vannak számomra teljesen új arcok a közösségben.
Ha javaslatot tehetnék a következőre, csak egy dolog jutna eszembe: tegyük izgalmasabbá egymásnak a záróceremóniát. Láttam hogy nem egy ember hozott valami egyedit a kaland végi díjak közé amit saját maga csinált, szerintem ezek sokkal többet jelentenek egymásnak, és mint közösség hozzáadunk a szerepjátszás értékéhez, megajándékozzuk egymást. Én biztosan csinálok valamit a következőre is, remélem lesznek még repoharak, poháralátétek, kulcstartók, könyvjelzők és képek, mert ezek teszik igazán felejthetetlenné, egyedivé az élményt azután is, hogy már sok sok hét eltelt.
A legrosszabb ebben a táborban az volt, hogy nagy elvárásokat támasztott a jövőre nézve. Csak így tovább!
May Father Sky light your path and warm your days. May Mother Earth fill your belly and cool your nights. Röviden: Hello!
Hagynom kellett magamnak egy kis időt feldolgozni és végiggondolni, hogy mi is történt abban az egy hétben, amit volt szerencsém veletek tölteni. Teljesen új környezetben, kezdetben ismeretlen emberek között (ez később szerencsére változott) vágtam bele a szerepjátékokba bármiféle előzetes tapasztalat nélkül. Szóval páros lábbal rúgtam ki magam a komfortzónámból és ugrottam fejest idegen vizeken, de minden szempontból megérte.
A legszembetűnőbb számomra az volt, hogy milyen nyitottan és barátságosan állt hozzám a csapat minden tagja, akikkel beszélgettem vagy egy asztalhoz ültünk játszani. Nagyon gyorsan és zökkenőmentesen segítettetek beilleszkedni, amiért hálás vagyok MINDENKINEK. Külön köszönet a mesélőknek és a játékostársaimnak a türelemért és segítőkészségért, valamint mindenki másnak is, akik már a tábor előtt is például a karakteralkotás vagy az utazás nehézségein segítettek átbillenni.
Bár szerepjátékos rutin nélkül vágtam bele egy Harcossal Brenstakk személyében a főkalandba, ahol azért inkább a nyomozás, mintsem az akció kapta a fő hangsúlyt, így sem éreztem háttérbe szorítva magam. Volt bőven alkalma a karakteremnek kibontakozni, meg azért egyszer-kétszer ki lehetett osztani néhány elegánsabb pofont (amiért külön köszönet a mesélőnknek is). Én pedig tanultam, tapasztaltam, kicsit mozgásba hoztam az agytekervényeimet és a Mitrill Kacsák kiváló társaságában végül sikerre vittük a küldetést. Bár a fő kalanddal és Andor zseniális mesélői tehetségével, úgy érzem igencsak magasra került a léc nálam a játékok terén, a rákövetkező napokban sem unatkoztam.
Hétfőn Nova kalauzolt el a Star Wrs D6 világába, ahol szintén garantált volt a jókedv és akcióból is kijutott bőven, miközben a fejvadász csapatunk (a szakavatott profikra van szükségünk, de jobb híján ti is megteszitek címszóval) a Láthatatlan Kéz felkutatásán fáradozott. Állítom, egész nyáron nem nevettem annyit, mint azon az egy napon. Egy kifejezetten szórakoztató és akciódús kalandban volt részünk mindennel, amire egy Star Wars rajongó vágyhat.
Kedden pedig ismét Brenstakk bőrébe bújva nyomozhattam Amund iránymutatásával a Hosszú Álom kalandban. Bár ezúttal is a nyomozás került előtérbe és a fegyverforgató képességeim kicsit pihenhettek, adódtak bőven helyzetek, ahol a csapatunk szolgálatába állíthattam a karakterem nyers erejét. Ugyan nyílt harcra nem került sor, így is volt feszültség, izgalom bőven és fordulatos kalandban volt részünk.
A hely maga szimpatikus volt így az erdő közepén és a kajára sem tudnék egy panaszos szót sem szólni. Összességében kifejezetten meggyőző első élmény volt számomra ez a tábor és biztos vagyok benne, hogy vissza fogok még térni párszor (ezt mindenki nyugodtan veheti fenyegetésnek 😉 ).
Szóval ismételten, köszönöm Nektek ezt a csodálatos élményt!
Nagy integetés, kézfogás, ölelés, teátrális meghajlás, elismerő fejbiccentés, pacsi mindenkinek!
Matteo
Hali!
Kicsit ülepednie kellett az élményeknek. De első sorban ezer köszönet a szervezőknek a végtelen türelemért és a szervezésért! A hely nekem passzolt, egyedül a mosdó kérdés ami még egy kicsit javulhatna. A kajáról csak nyomokban tudok nyilatkozni, mert csak egy napot kóstoltam meg de az jó volt! A főkaland jó volt és tetszett, hogy most nem kifejezeten harc orientált volt. Nem mondom a két nap alatt lehett volna kockát dobni de nem ez volt az elsődleges. Most szerencsére nem vesztünk el (annyira) a részletekben így még időbe is be tudtuk fejezni. Köszönet érte a mesélőnknek Lincznek! A modult még nem tudtam elolvasni teljesen igy nem tudok bővebben irni róla de játszve tetszett 🙂
Wizier
Sziasztok!
Végre sort keríthettem a véleményezésre. 😉
A helyről: a már szokásos nyugis, hűvös, de kissé komforthiányos tábor. Alföldiként nekem kicsit dimbes-dombos, de megszokható. Csak mosdóból kellene több… és közelebbiek. 😛
Az étkezés: az idén kitett magáért mind a szervezők, mind a beszállítók. Köszönjük nekik a jó minőségű és bőséges táplálékot. Csak párat skippeltem, mert válogatós vagyok. 😉
A főmodúlról: én nagyon élveztem, a mesélőnkkel Lincz-el, nagyon egy húron tudtunk pendülni. Ügyvéd karakteremként meg csak annyit mondhatok, hogy egy pyarroni államban tűrhetetlen, ha ennyire visszaélnek a hatalommal, s kijátszák a törvényeket. Dreina törvényeinek teljes erejével kell hogy lesújtson a törvényszegőkre!… hogy a jogosan kiróható 2-5 évet kelljen háziőrizetben letölteniük… felfüggesztve 1 évre… de hisz ez felháborító, ki írta Hat Város törvénykönyveit?!… Ja, ha csak úgy nem… 😛
Szabad játéknapok 1: Star Warst játszottam Nova előadásában, javarészt frissen megismert emberek társaságában. Nagyon élveztem, a hangulat remek volt, a kockák pedig a gamorraim mellett álltak. Elnézést kérek a fárasztásokért, s Novától pedig hogy nem tudta megsebezni a karaktert. 😉
Szabad játéknapok 2: Messor mesélésében játszottunk egy Manifesztációs Háborús szösszenetet, egy arra csaknem alkalmatlan csapattal. Így kissé inkább Rejtő Jenős kalandjáték lett, mint sivatagi túlélős reality, de szerintem ez is jól sikerült. 🙂
Szabad játéknapok 3: Ensirion előadásában vehetem rész életem első Daggerhart kalandjában, D3U5-X nevű „szárnyas paladin”géplényemmel (az ultimate support :)). Közös karakter és kalandalkotás után egy igazán remek kaland-élménnyel gazdagodtam. Nagyon élveztem minden momentumát a virslipatkányokon át a Végtelen Szomorúság Ingoványának lakójáig. Remélem lesz még lehetőségünk együtt barangolni ebben a világban! Egyszikra vezessen minket! 😉
Mindenkinek köszönöm a találkozást és az élményeket. Találkozunk legközelebb! 😉
Khuriboow
A hatodik VK-m volt már az idei, és az első, amiben végig tudtam maradni. Hatalmas élmény volt ez az öt nap, nagyon köszönöm a szervezők végtelen belerakott munkáját, az ultramenő pólót, illetve a közösség – minden alkalommal meglepő és megható – jófejségét! <3
A helyszín tavaly óta nem sokat változott: a lokáció tökéletes és rókában gazdag, a megközelítés kellően kalandos, a forró víz nagyon forró, a tulajék pedig sokat segítenek, hogy az ember ne a város rohamtempójában érezze magát (pláne, ha olyan szemtelenségre vetemedik, hogy kártyával óhajt fizetni). 10/10, jövőre is nagyon szívesen táborozom Hollóstetőn!
A szervezés egyetlen problémás pontja számomra a szabad játékok kiírásának rendszere volt. Sorra bukkantak fel a kiírások bőven határidő után, amire a rutinosok biztos számítanak, de újoncként szomorú volt nézni a sok játékot, amit megfontolhatnék – ha nem tartom magam a kiírtakhoz. Vagy ne írjatok határidőt, ami után már elvileg nem lesz meghirdetve új játék (a helyszínen spontán szerveződő bulikat nem számolom ide, az más) – de ha mégis, akkor az viszont legyen komolyan véve. Persze egyben azt is kívánom, hogy soha nagyobb bajom ne legyen az életben.
A hétvégi főkalandot az Elástuk a csatakockát csapatnak mesélhettem, akik részleges újoncságuk ellenére is remekül vették az akadályokat, és zokszó nélkül nyomoztak az inkább harcra termett karaktereikkel. Remek szórakozás volt velük ez a két nap, a hangulatot pedig csak még tovább fokozta a csapat sörsommelierének bőkezűsége, amit ezúton is köszönök! Ki gondolta volna, hogy egy banános sör lehet kimondottan finom…
A modul szokás szerint kiválóan sikerült és jól mesélhető lett. Az AI képek számomra sajnos zavaróak voltak (egyszerűen nem tudok róluk normális személyleírást adni, így igyekeztem inkább a szöveges leírásokra hagyatkozni), de a játékosaim között volt, aki külön kiemelte, hogy mennyire tetszik neki ez a felkészültség a helyszín- és NJK-rajzokkal, térképpel, kártyán kiadható képekkel, stb, így inkább én sem morgok ezen.
Hétfőn Nova kezei között próbálhattam ki a klasszik D6-os Star Warst. Bith zenészem és pilótám kiválóan megállta a helyét (amíg el nem aludtam valamikor hajnalban), remek kaland volt egy szuper csapattal – de itt most mégis leginkább a mesélőnket szeretném kiemelni. Mindig szeretek új embereknél játszani, ellesni tőlük a mesterség csínját-bínyját, és Nova erre kitűnő alany volt fáradhatatlanságával, lelkesedésével és tévedhetetlen rendszer/univerzum-ismeretével. Nagyon köszönöm a lehetőséget, jövőre is szívesen benevezek egy kalandra!
Kedden páran elmentünk vadont járni, és de jól tettük! Bár a sokadik „utolsó” kaptató már érezhetően elcsendesítette a társaságot, de a fenséges panorámák és az erdőrezervátum mély csendje (és lovecrafti gombái) minden csepp izzadtságot megértek. Köszönöm a társaknak a remek túrát és a jó beszélgetéseket – azoknak is, akik végigjöttek, és azoknak is, akik végül szerencsésen hazajutottak.
A tábor utolsó napján Daggerheartot meséltem, és bár némileg tartottam a feladattól (a szettingtől kezdve a világon keresztül a karakterekig mindent helyben alkottunk a csapattal közösen, így nem volt lehetőségem előre készülni), de végül hatalmas élmény kerekedett belőle. Ahhoz képest, hogy a délután java részét virslipatkányok istápolásával töltöttük („Ezek kulturált lények!” – mondta a druida, mielőtt megkóstolták) az este végére már depresszióról és egzisztenciális válságról beszélgettünk, vagy éppen arról, hogy érdemes-e a világ a megmentésre. Nagyon köszönöm a csapatnak az aktív közreműködést és a hajnali kitartást is – remélem, lesz még alkalmunk együtt játszani!
És akkor a tábor nem játékos részeiről nem is beszéltem… Öröm volt sok jó barátot viszontlátni, csillagokat bámulni, röhögni és világot megváltani esténként. Kár, hogy kimaradt a romantikus Setét Torony, és igazából Luit is sokkal kevesebbszer öleltem meg, mint szerettem volna – no de pont erre van a jövő év. Hú de várom már!