Észrevehetően az emberélet útjának felén(?) sok kreatív ember talál rá önmagában egyfajta veszélyes területre, zavaros vidékre amelybe a behatolás kockázatát túlragyogja a lehetséges zsákmánnyal járó előny. Nem volt ez másképpen Dante Alighierivel, a Sztrugockij fivérekkel és láthatóan Seres Zsolttal sem. Az utóbbiak esetében talán sokkal erősebb volt a hidegháborús esztétikával megcsapott stalkeres hangulat, aminek következménye aktuális vizsgálatunk tárgya.
Sistergett a beton a Teve utcában, mikor a haldokló júniusban megjelent/átvehetővé vált az egyik legújabb madzsar lapozgatós könyv. Csalok, mert én már hetekkel (hónapokkal?) korábban kapcsolatba kerültem vele tesztelés gyanánt így nem kiégetett relékkel kellett megküzdenem vele, most csak felelevenítettem az élményeket és megvizsgáltam a változásokat. Nem utolsósorban immáron képet is kaphattam a korábban csak a szövegben olvasott lényekről és helyszínekről, de ne rohanjunk ennyire előre.
A sok készülődés közepette kikerekedett projekt mostanra a Végtelen Világok Vándorai címen követhető nyomon és az adott könyv a szerzőtől szerethető meg (neki kell írni ha éppen nincsen erről külön bejegyzés) és félszáz darab nemrég landolt a Dragonshop oldalán. Megjegyzem utóbbinak lett egy belvárosi boltja is az utóbbi időkben az Izabella utcában, amiről én nem tudtam, csak mikor most szállítottunk oda. Szóval +1 RPG bolt Pesten. Király!
A fülszöveg ígérete szerint lesznek itt stalkerek (pl mi), anomáliák, fertőzött zóna/körzet/Szektor, relikviák. Utóbbiak közül a LEGNAGYOBB megszerzésére indulunk el, ami felveti a lehetőségét, hogy megfejtsük a „környék” rejtélyét is, esetleg változtassunk az elvadult flórán és faunán. A borító sem árul zsákbamacskát (ez is és minden belső illusztráció a szerző AI kooperációs eredménye): szomorú hegyek-dombok, rozsdás szögesdrót, vegyvédelmi ruhás túrázó és valami szocreál kilátó romjai felől furcsa szögben felénk szökkenő katonai(?) helikopter a magyar tajga nyári színeibe öltözött alja növényzet tengerében. Szóval ez lesz.
Egyesek felvonhatták a szemölcsüket, hogy akkor ez most egy olyan … S.T.A.L.K.E.R. könyv e, a népszerű játékok és könyvsorozat nyomán. Nyomán … erősen. Jogi okokból elsősorban, de ez itt és most NEM a csernobili események következményeként kialakult szláv kulturális olvasztótégely. Nem, nem, nem … ez itt most egy Eger közeli keleti-európai események következményeként kialakult szláv kulturális olvasztótégely (is). Szóval ez a Szektor nem az a Zóna … Szóval ugyanaz, csak különböző … mint a James Franco meme-ben. Lapozzunk.
A klasszikus szabályrendszert használva Ügyesség-Szívósság-Szerencse lesz a segedelmünkre, megbolondítva egy kis Tűzharc szabállyal, amikor békésen lelövöldözhetjük, azt aki nem tud visszalőni (kényelmes) és a Falkaharc szabállyal, mikor a Zóna lakói meg-kicsi-a-rakásolnak (egyáltalán nem kényelmes). Ha nem veszünk több könyvet és esetleg nem többesben játszunk multiplayert (háziszabály), akkor mindig hátrányban leszünk utóbbi esetben. Ezt azért emelem ki mert előfordult, hogy az amúgy sem könnyű könyv így csinált ki (értékeltem).
A nyalánkságok ezután jönnek, ugyanis választhatunk 5 féle alkaszt/képesség közül (juhú): Fizikus, Műszerész, Biológus, Mesterlövész, Gladiátor. Én az első végigjátszásnál a Fizikust választottam, aki az előforduló anomáliákról tud többet, mint a többiek és annak megfelelően is kezeli őket, de akkor még nem láttam, hogy a Gladiátornak a Hugh Jackman-es Farkas rajz van hozzárendelve. Amúgy az első három közül mindegyik hasznos, mert mindegyik hiánya okozhat 1-1 ponton hirtelen halált (hihi, mondtam már, hogy nehéz a könyv?).
„Fegyverzeted egy 7,62-es AK-47 sub-compact félautomata gépkarabély, tíz harmincas tárral, egy GP K22 X-Trim pisztoly öt teli tárral egy hosszú pengéjű katonai tőr és egy gránát.” WOW, én nem vagyok marketinges, de ezt kellett volna a borítóra írni. A Kaliforniai visszaszámlálás óta nem éreztem magam így felfegyverezve kezdéskor. A gránátnak van egy külön hangulatos szabálya (ügyességpróba és sok sebzés), amit olyan vidáman hajigáltam, hogyha több is volt épp nálam, mintha Army of Two-t játszanék (vagy bármit amiben van egy külön gombbal lehet használni). Kezdjük el!
Aiger (*wink-wink*) városa a Körzet északkeleti peremén található utolsó élhető település, ahonnan rendszeresen indulnak ki stalkerek hozzánk hasonlóan veszélyes feladatokra. A tesztverzióban az egyetlen illusztráció volt ez a joviális figura, aki megbíz minket életünk melójával. Fogadjuk el, olyan kedvesen kéri, majd egy tarisznyára való csavarral behatolunk a névtelen kelet-európai ország fertőzött vadonjába.
A szöveg sajnos elejétől a végéig kitartóan tüntet azzal, hogy a fontosnak tartott kifejezéseket kiemeli. Elismerem, hogy ez kezdetben hasznos is lehet egy új világ új szótára kapcsán DE idővel nagyon fárasztja az olvasó szemét és olyan hatást kelt, mint videojátékokban az ostoba töltőképernyős tanácsok vagy, amikor az utolsó főellenségnél még mindig felugrana valami tjútarialos betanító szöveg. Egyes fejezetpontok mentesek ettől és már azt hisszük megúsztuk, de aztán a következő rövidebben megint jön a Körzet, meg az Anomália és ez mind Rád szerintem indokolatlan mennyiségben.
Apropó indokolatlan mennyiség: nem készítettem most statisztikát (meleg van), de újraolvasva a könyvet, valószínűleg tördelési okokból, rengetegszer szerepelt a patkány képe a fejezetpontok között. Jó kép (mint a többi AI-s), de szerintem sokat szerepelt ahhoz képest, hogy mekkora szerepet kapnak ezek a rágcsálók a könyvben (kevesebbet). Persze, van pokol kapuját védő cerberus is sok, meg a gázmaszkos kés, de valahogy sokalltam a patkányt. Magánügy.
Szóval elkezdjük kalandunkat a zóna szívében álló Intézet felé, ahonnan az egész Anomália terjed. S a könyv nem sokáig húzza vissza a karmait: egy rossz(abbnak látszó) döntés és már hordában szórja a nyakunkba az ellenséget, a halálos Anomáliákat és egyéb csapdákat. Szóval a (Rozsomák barátomtól kölcsönkapott könyvsorozat alapján) Stalker bölcsességek közül érdemes többet is betartani kezdéstől: kerüld a feltűnést, inkább néha egyet lépj vissza, minthogy előre zuhanj valamibe, spórolj a tölténnyel, ne legyél kíváncsi olyasmire, amiben nem vagy biztos stb. stb.
Életre tanít minket ez a könyv, de el is várja kissé, hogy megmozgassuk az agytekervényeinket. Nem minden látvány leírását árulja el, csak ott van valami, amit ő megemlít. Máskor viszont nagyon hangulatos leírásokat kapunk és immáron kifejező képeket is. Nem akarok sokat spoilerezni, de kiemelnék két helyszínt, amelyek szerintem nagyon eltaláltak és hangulatosak voltak. Egyik egy rettentően gyanús cirkusz egy ellenséges stalkerek által snipervédelemmel uralom alatt tartott településen, a másik pedig a befalazott barlangdisco vörös csillaggal. Bár lehet csak elfogult vagyok mert itt nem haltam meg mindig elsőre valamitől és nem özönlött el az ellenség, hogy az utolsó golyót sem tarthattam meg magamnak.
Amik nem tetszettek … egy ponton már leereszkedve egy városba az Intézet felé megittasulva a cél közelségétől mégis akkorát kellett vissza és körbekerülnöm az instant halál elkerüléséért, hogy az életkedvem is elment a temetőben. S ha még ezen is túljutottam, akkor az Intézetet védő „erők” egy kicsit túlzóak voltak nekem. Bent is remekül meg lehet majd halni, nem kell itt a kapuban lemészárolni folyton. Különösen humoros volt a bejutás után a kérdés, hogy egyenesen odamész amiről semmit sem tudsz vagy azért még szétnézel máshol is … ezek után, ha már idáig minden centiért megharcoltam gránátozva felperzselt föld taktikát alkalmazva PERSZE, hogy nyitott szájjal rohanok majd az Anomáliaerdőbe.
Már a tesztelés során is úgy éreztem, hogy ez egy kifejezetten érdekes és értékes könyv lesz. Tartalmas, szórakoztató és változatos. Víkendházaktól, barlanglakásokon át az elhagyatott bázisokig végig van egy kellemes ismeretlenül-ismerős atmoszférája az egésznek. Mintha csak az eltemetett ’90-es évek beli poszt-csernobili emlékeinkben járnánk, kitöltve a hiányzó részeket halálos veszedelmekkel és néha NAGYON FURCSA easter eggekkel. Így, most kézbe fogva, kijavítva és kiegészítve az illusztrációkkal még durvábbnak érzem az eredményt. Nehéz, nehéz, de inkább a jóféle old-school nehézségnek érzem, mint szívatásnak.
Sokat hozzátesz, hogy nemigen játszhattunk még ilyen témában lapozgatós könyvet és unikumnak hat, egyedinek, jégtörőnek ott, ahogy bár ugyanolyan/hasonló döntéseket hozunk, mint máskor, de a körítés és hazai íz elviszi hátán a mutatványt. Ezért én nagyon elégedetten tettem le a könyvet a második végigjátszás (és számtalan elhasalás) után. Vagy csak még mindig elfogult vagyok az újabb és újabb megjelenésekkel szemben. Hiába, ez a gyengém …
A mutatvány ára egyébként ebben a fekete-fehér verzióban jelenleg 5499 Ft (*hörgés az 1 ft miatt*), DE hamarosan már elérhetőek és rendelhetőek a könyvből a színes verziók is állítólag, amikben már majd az eredetileg színesnek tervezett képek majd teljes valójukban kiadják magukat. Az nem tudom így mennyi lesz. Tehát lesz egy harmadik verzió is így. Teljesebb. Ígértem, hogy ezt még szóba hozom (eljött az idő) és bár aki ismer tudja mit érzek az AI-s képek iránt (ambivalenciát főleg) itt különösen erős volt, hogy én remekül elképzeltem 1-1 jelenetet a szöveges verzió alapján magamnak a fejemben és mikor itt megláttam őket hasonlóak voltak, tetszettek is, de valahogy a fejemben mások, egyedibbek voltak, így annál maradok inkább. De nektek nem kell mert már ezt ismerhetitek meg.
Egy héten belül a Kockalandor csatornán kikerül egy interjú az íróval, amely alkalomra én is beestem vallatóként, mint Pilátus a Krédóba. Ott feltettem neki pár kérdést, ami nyomta a szívemet és ő válaszolt is rájuk, ahogyan tőle telt. Köszönöm a lehetőséget Arturusnak, hogy így a része lehettem ennek a zűrös, sűrű, de szerencsésen egy dunakeszi fagyival végződő napnak. Nektek pedig jó lihegést a következő hasonló kalandunkig!
